A kapcsolatok erősítéséről tárgyalt a brit miniszterelnök Ursula von der Leyennel

Vágólapra másolva!
Londonban tárgyalt csütörtökön keir Starmer brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Találkozójukon szorosabbra kívánják fűzni az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatot. A Brexit-et nem tervezi visszafordítani a brit Munkáspárt, azonban a a letelepedéshez és munkavállaláshoz fűződő szabadságjog részleges helyreállítását szorgalmazta több képviselőjük is.
Vágólapra másolva!

A kétoldalú kapcsolatok szélesítéséről tárgyalt csütörtökön Londonban Keir Starmer brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A Downing Street csütörtök esti tájékoztatása szerint a két vezető egyetértett abban, hogy máris jelentős előrelépést sikerült elérni az együttműködés erősítésében.

Starmer és von der Leyen a londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint felkérte a brit és az uniós tárgyalóküldöttségeket, hogy „a lehető legambiciózusabb intézkedési csomagot állítsák össze a jövő hónapban esedékes első brit-EU csúcsértekezletre.

A csúcstalálkozót május 19-én tartják Londonban, és az eseményen Ursula von der Leyen mellett jelen lesz António Costa, az uniós tagállamok állam- és kormányfői alkotta Európai Tanács vezetője is.

LONDON, UNITED KINGDOM – APRIL 24, 2025: British Prime Minister Keir Starmer welcomes President of the European Commission Ursula von der Leyen outside 10 Downing Street ahead of their bilateral meeting in London, United Kingdom on April 24, 2025. (Photo by WIktor Szymanowicz/NurPhoto) (Photo by WIktor Szymanowicz / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Keir Starmer brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke Londonban, 2026. április 24-én (Fotó: WIKTOR SZYMANOWICZ / NurPhoto)

A kormányzó brit Munkáspárt többtucatnyi törvényhozója az Európai Bizottság elnökének csütörtöki londoni látogatásához időzített felhívásában a letelepedéshez és munkavállaláshoz fűződő szabadságjog részleges helyreállítását szorgalmazta a brit és az európai uniós fiatalok számára.

A közös levélben a Munkáspárt 62 alsóházi képviselője és a felső kamara, a Lordok Háza Labour-frakciójának 11 tagja azt javasolta, hogy a 30 év alatti brit és uniós állampolgárok „időtartamban és létszámban korlátozott módon ugyan, de egyébként megkötések nélkül ismét szabadon letelepedhessenek, dolgozhassanak és tanulhassanak Nagy-Britanniában és az Európai Unió országaiban.

A Downing Street beszámolója nem tér ki arra, hogy Keir Starmer és Ursula von der Leyen csütörtöki londoni megbeszélésén ez szóba került-e, de a brit kormányfő a szóvivői tájékoztatás szerint a találkozón kijelentette: minden lehetőséget meg akar ragadni „a dolgozó britek életminőségének javítására, és meggyőződése, hogy ezt Nagy-Britannia és az EU partneri kapcsolatainak erősítésével lehet elérni.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, majd 11 havi átmeneti időszak után az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett. Az akkori konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket - mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.

A tavaly júliusi parlamenti választások óta hivatalban lévő munkáspárti kormány sem kívánja visszaléptetni Nagy-Britanniát az Európai Unióba, sem az EU egységes belső piacára és vámuniójába, de Starmer többször és egyértelműen kifejtette azt az álláspontját, hogy sokkal szorosabbra akarja vonni az unióhoz fűződő kapcsolatokat.

Az Európai Bizottság ugyanakkor többször jelezte, hogy az érdemi közeledés egyik kulcsfontosságú elemének tartaná a 18-30 év közötti uniós és brit állampolgárok kölcsönös és megkötések nélküli utazási, letelepedési, tanulási és munkavállalási lehetőségének megteremtését.

A brit kormány eddig ezt elvetette, de a legutóbbi egybehangzó médiaértesülések szerint ez az elutasító álláspont immár változóban van.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!