Holtan találták az egyetem egy hete eltűnt diákját

Vágólapra másolva!
A csaknem egyhetes keresést követően péntek reggel megtalálták a Princeton Egyetem egyik harmadéves hallgatója, Lauren Blackburn holttestét a kampusz melletti Carnegie-tóban – közölte az egyetem biztonsági szolgálata. A 23 éves angol szakos hallgató halálának okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

„Mély szomorúsággal osztom meg Önökkel, hogy Lauren Blackburn testét ma reggel megtalálták a Carnegie-tóban. Őszinte részvétünket fejezzük ki Lauren családjának és barátainak” – írta Regan Crotty, az egyetem alapképzésért felelős dékánja a hallgatóknak küldött levelében.

Blackburnt utoljára április 19-én este 6 óra körül látták az egyetem Firestone könyvtárának közelében, mielőtt nyoma veszett volna. Az eltűnését hivatalosan kedden jelentették be. A hatóságok a telefonját a mesterséges tó környékén érzékelték kedd éjfél körül, ami alapján megkezdték a vízi keresést – írja a NY Post.

A Carnegie-tó a kampusz déli részén található, közel az egyetem sportlétesítményeihez, ám körülbelül egy mérföldre a könyvtártól, ahol Blackburnt utoljára látták. 

Blackburn a hatodik diák, aki 2021 óta az egyetem területén vesztette életét. Az előző öt esetben a halált öngyilkosságnak minősítették.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!