Donald Trump és felesége részt vesz Ferenc pápa temetésén

Vágólapra másolva!
Donald Trump és felesége részt vesz Ferenc pápa temetésén – jelentette be az amerikai elnök a közösségi médiában. A tragikus hírt követően Trump részvétét fejezte ki, nemzeti gyászt rendelt el, és méltatta a katolikus egyházfőt.
Vágólapra másolva!

 

Melania és én elmegyünk Ferenc pápa temetésére Rómába. Várjuk, hogy ott lehessünk

– írta Truth Social-oldalán az Egyesült Államok elnöke.

A katolikus egyházfő halála után Donald Trump részvétüzenetet adott ki; elrendelte, hogy az Egyesült Államok minden szövetségi épületén és katonai létesítményén félárbócra engedjék a nemzeti lobogót, és ugyanez vonatkozik az amerikai diplomáciai képviseletekre is külföldön.

Az elnök a Fehér Házban tartott húsvéti rendezvényen „keményen dolgozó, jó embernek nevezte az elhunyt pápát, aki szerette a világot, és különös szeretettel fordult azok felé, akik nehéz helyzetben vannak.

Pope Francis (R) exchanges gifts with US President Donald Trump and US First Lady Melania Trump during a private audience at the Vatican on May 24, 2017. US President Donald Trump met Pope Francis at the Vatican today in a keenly-anticipated first face-to-face encounter between two world leaders who have clashed repeatedly on several issues. (Photo by Evan Vucci / POOL / AFP)
Ferenc pápa fogadja Donald Trumpot és feleségét 2017. május 24-én, a Vatikánban (Fotó: EVAN VUCCI / POOL / AFP)

A Fehér Ház hagyományos húsvéti programján, a gyerekek számára szervezett tojásgurításon (Egg Roll) is ismertette elnöki határozatát az egyházfő emlékére hozott intézkedésről. Az összegyűltek előtt beszélt húsvét különlegességéről és a Jézus Krisztus iránt egész életen át tartó mély tiszteletről.

A vallás visszatér Amerikába

– mondta Donald Trump, és azt ígérte, hogy ezt elő fogja segíteni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!