Sergio Alfieri, Ferenc pápa személyes orvosa elmondta, hogy Massimiliano Strapetti, a pápa ápolója hétfő reggel 6 órakor riasztotta őt, ő pedig 20 perccel később érkezett a pápa rezidenciájául szolgáló Szent Márta-házba. Beszámolt róla, hogy amikor megérkezett a rezidenciára, a pápának nem voltak légzési nehézségei, a szemei nyitva voltak, de már nem reagált arra, ha szólították. Strapetti úgy gondolta, Ferencet kórházba kell vinni, de az orvos úgy ítélte, hogy túl veszélyes lenne a pápa átszállítása.
Nem reagált az ingerekre, még a fájdalmasakra sem. Abban a pillanatban megértettem, hogy már nincs mit tenni; kómába esett
– mondta az orvos, aki egyúttal hozzátette azt is, hogy a pápát legutóbb február közepétől több mint egy hónapig tüdőgyulladással kezelték a római Gemelli Kórházban, ahol a pápa többször elmondta, hogy az otthonában szeretne meghalni.
Búcsúzóul még megsimogattam
– idézte fel Alfieri.
Ahogy az Origo is beszámolt róla, hosszú sorokban búcsúznak a hívők a Szent Péter-bazilikában. Írtunk arról is, kik lesznek ott Ferenc pápa temetésén. Beszámoltunk róla, hogy példátlan biztonsági készültség és több ezer újságíró van Rómában a pápa szombati temetése miatt.