Vádat emeltek a tizenegy embert halálra gázoló kanadai ámokfutó ellen

Vágólapra másolva!
A kanadai ügyészség gyilkosság miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki szombaton éjjel egy vancouveri fesztiválon autójával a tömegbe hajtott, és tizenegy embert halálra gázolt, több tucat embert pedig megsebesített.
Vágólapra másolva!

Ahogy több cikkben írtunk róla, szombaton éjjel egy vancouveri filippinó fesztiválon az utcán ünneplő tömegbe hajtott egy autós, mint utóbb kiderült, tizenegy embert ölt meg, és több tucat embert megsebesített. A rendőrség közlése szerint 

az áldozatok 5 és 65 év közöttiek voltak. 

A gázolót, aki ismert volt a hatóságok előtt, letartóztatták – írta a Reuters. 

A 30 éves férfit meg is nevezték: Kai-Ji Adam Lo volt az, akit most nyolcrendbeli másodfokú gyilkossággal vádolt meg az ügyészség, de más cselekménnyel is megvádolják - írta az X-en a rendőrség.

 A férfi mentális beteg,

 az ámokfutás hátterében ez állhat - közölték a hatóságok. 

„Ez városunk történetének legsötétebb napja” – mondta Steve Rai, Vancouver ideiglenes rendőrfőnöke egy vasárnapi sajtótájékoztatón az újságíróknak. A rendőrség szerint több sérült állapota életveszélyes, így a halálos áldozatok száma növekedhet a következő napokban – számolt be róla az NBC News.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!