Munkahelyén gyilkolta meg az apját egy amerikai diák

Vágólapra másolva!
Egy 18 éves indianai fiú, Ahmed Al-Malahi 30 év börtönbüntetést kapott, miután bűnösnek vallotta magát apja brutális meggyilkolásában. A fiú 16 éves volt, amikor 2023 februárjában 45-ször megszúrta az apját annak saját élelmiszerboltjában, majd elindult iskolába, mintha mi sem történt volna.
Vágólapra másolva!

A hatóságok szerint Ahmed a boltban rejtőzött el, és megvárta, amíg apja, a 52 éves Tawfika Al-Malahi belép. Hátba szúrta, egy fém tárggyal erősen fejbe verte, majd miután a férfi összeesett, tovább szurkálta, végül elvágta a torkát. A boncolási jegyzőkönyv szerint a koponyatörés már a halál beállta után történhetett – írja a Law & Crime.

A fiú ezután fertőtlenítőszerrel próbálta eltüntetni a nyomokat, ellopta a biztonsági kamera rendszerének rögzítőjét, valamint némi pénzt a kasszából, hogy rablásnak állítsa be a gyilkosságot. A bizonyítékokat – a DVR-t, a véres eszközöket és a hipóval teli flakont – egy iskola melletti kukába dobta, majd átöltözött, és busszal elment a középiskolájába, ahol 11:40-kor be is jelentkezett az órára.

A gyilkosság helyszínét néhány órával később fedezték fel, az apa ekkor már halott volt. A fiú ellen nem sokkal később vádat emeltek, azóta előzetes letartóztatásban volt. Azt nem lehet tudni, hogy a fiú mért végzett az apjával.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!