Fojtogatta és felgyújtotta barátnője haját egy férfi

Vágólapra másolva!
A 40 éves Ryan Blacket több mint négy év börtönre ítélték Angliában, miután kiderült: rendszeresen bántalmazta fiatal barátnőjét, többször megfojtotta, földre teperte, meggyújtotta a haját, és még a nő családját is halálosan megfenyegette.
Vágólapra másolva!

Egy rendkívül erőszakos férfit, a 40 éves Ryan Blacket több mint négy év börtönbüntetésre ítélte a Newcastle-i koronabíróság, miután bebizonyosodott, hogy barátnőjét brutális bántalmazásnak vetette alá – többször fojtogatta, megalázta, anyagilag is kontroll alatt tartotta, végül pedig meggyújtotta a haját – írja a Mirror.

Az ügyészség szerint Black, aki jelenleg a durhami börtönben raboskodik, párkapcsolatuk alatt folyamatosan bántalmazta fiatal barátnőjét – aki a kapcsolat kezdetekor mindössze 18 éves volt, míg ő 37. A kapcsolat 2022 augusztusában kezdődött, és bár eleinte jónak tűnt, hamar erőszakkal és kontrollal teli rémálommá vált, különösen akkor, amikor Black alkoholt ivott.

Fotó: Northumbria Police

A bíróságon elhangzott, hogy Black rendszeresen megvádolta partnerét hűtlenséggel, minden indok nélkül, és féltékenységi rohamai során nemcsak szidalmazta, hanem fizikailag is bántalmazta – egyik alkalommal például egy buszmegállónál a földre lökte. 2023 januárjában pedig addig fojtogatta amíg a nő el nem ájult. Amikor magához tért, Black sírva kért bocsánatot.

2024 júliusában két alkalommal is hasonló módon támadt rá: először megint fojtogatta, majd néhány nappal később – miután egész nap vodkát ivott – meggyújtotta a nő haját. Szerencsére másnap a nőnek sikerült elmenekülnie.

A tárgyaláson az is kiderült, hogy Black rendszeresen elvette a nő telefonját és bankkártyáját, így pénzügyileg is korlátozta. A férfi még a nő családját is életveszélyesen megfenyegette. Azt mondtam, hogy felgyújtja a házukat.

Annak ellenére, hogy tagadta a vádakat, az esküdtszék bűnösnek találta . Black ügyvédje, Penny Hall elmondta: védence ugyan tagadta a cselekményeket, de elismerte, hogy a kapcsolat „toxikus és egészségtelen” volt. Alkoholproblémákkal és mentális nehézségekkel is küzd, de a börtönben mentorálási feladatokat lát el.

Blacket korábban 45-ször ítélték el és összesen 83 bűncselekményt követett el.

Robert Spragg bíró „magas kockázatot jelentő közveszélyes személyként” jellemezte Blacket, és négy év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint határozatlan idejű távoltartási végzést is elrendelt ellene az áldozat védelme érdekében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!