26 milliárd forintnyi kokainra csapott le az amerikai parti őrség

Vágólapra másolva!
Az amerikai parti őrség körülbelül 4536 kilogramm kokaint foglalt le egy halászhajón az Atlanti-óceánon. A zsákmány értéke becslések szerint 74 millió dollár (26 milliárd forint).
Vágólapra másolva!

A kábítószer lefoglalására április közepén került sor, miután az amerikai parti őrség Calhoun nevű hajója azonosított egy, a hatóságok szerint gyanús halászhajót Las Palmastól mintegy 1930 kilométerre nyugatra, a Kanári-szigeteknél – írja a CBS News.

A nemzetközi vizeken haladó hajó gyanút keltett, ezért a parti őrség egy kis hajót küldött a hajó elfogására, és végül megtalálták a fedélzeten a csempészárut.

Öt gyanúsított csempészt tartóztattak le, akik jelenleg amerikai őrizetben vannak – közölte a parti őrség.

A parti őrség tagjai az elmúlt héten pedig

körülbelül 8571 kilogramm kokaint foglaltak le San Diegóban,

miután február és április között hat embercsempész hajót fogott el Mexikó, Közép-Amerika és Dél-Amerika partjainál, a szövetségi tisztviselők szerint. 

Az Origo korábban arról is beszámolt, több kiló kokaint találtak három holland szupermarketben a banánszállítmányok között. Azt megelőzően pedig arról írtunk, mintegy 6,5 tonna kokaint foglaltak le a portugál hatóságok az Azori-szigetek partjainál.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!