334 millió forintért akár Kollár Kinga szomszédja is lehet Madeirán

Vágólapra másolva!
A BENNFENTES körbenézett Madeira szigetén, ahol Magyar Péter emberének, a tiszás Kollár Kingának is van egy nyaralója.
Vágólapra másolva!

Kollár Kingának a leadott vagyonnyilatkozata szerint egy 153 négyzetméteres telken álló, 104 négyzetméteres lakóházzal rendelkezik Madeira szigetén, a felkapott Funchal-on. A nyaraló akkora, mint egy magyarországi családi ház. 

A BENNFENTES pontosan akkora ingatlanokat keresett, mint amilyen a tiszás Kollár Kinga vagyonnyilatkozatában is szerepel, vagyis 104 négyzetmétereseket. 

Az összehasonlításra találtak egy 103 négyzetméteres házat, tengerparti panorámával. Annak az ára 818,000 euró, vagyis 334,5 millió forint volt. 

Forrás: Bennfentes

Egy másik ingatlan, csak egyetlen négyzetméterrel nagyobb, mint Kollár Kingáé. Az ára pedig csak 500 ezer euró, vagyis 204,5 millió forint.

 

A portál megemlíti, hogy egy madeirai utazóblogger összeszedte a 2024-es költségeket, ha valaki ezen a szigeten szeretne nyaralni. 

Szerinte hátizsákos turistaként 60 euróval – 25 000 forint – kell számolni naponta, az alap turistáskodás 100 euró – 40 000 forint –, a közepesen eleresztett napi 150 - 60 000 –, és aki igazán jól akarja magát érezni, annak érdemes napi 200+ eurót, vagyis 80 000 forint körüli összeget zsebre vágnia reggelente. 

Kollár Kinga keresete jelenleg több mint 8 ezer euró.  

Egy EP-képviselő azonban további pénzekre is jogosult

  • Napidíj (tartózkodási támogatás): hivatalos parlamenti munkanapokon (pl. plenáris ülések, bizottsági ülések) 350 euró átalányösszeg jár naponta, ami fedezi a szállást, étkezést és egyéb költségeket. Ez természetesen a fizetésen felül jár. Ez havonta változó, de akár 3 000-4 000 euró, vagyis 1,2 millió és 2 millió forint közötti pluszt is jelenthet attól függően, hány napot tölt a képviselő Brüsszelben vagy Strasbourgban. 
  • Általános költségtérítés: havi 4 950 euró átalányösszeg, ezt irodabérlésre, informatikai eszközökre, telefonköltségekre szolgál. 
  • Utazási költségtérítés: a hivatalos utazások (pl. Brüsszelbe, Strasbourgba) költségeit megtérítik (pl. business osztályú repülőjegy, első osztályú vonatjegy, vagy 0,58 euró/km autós utazás esetén, max. 1000 km-ig). 
  • Személyzeti keret: maximum 30.769 euró havonta asszisztensek és munkatársak alkalmazására, amit a képviselő nem közvetlenül kap meg, hanem a Parlamenten keresztül használhat fel. 

Vagyis 8419 alapbér + 3500 napidíj + 4950 euró költségtérítés, ez összesen 16,869 euró, jelenlegi árfolyamon számolva: 6,831,945 forint.

Amint arról az Origo beszámolt, a tiszás EP-képviselő egy parlamenti bizottság előtt örült annak, hogy Brüsszel nem fizeti ki a Magyarországnak járó forrásokat. 

Kollár Kinga brüsszeli beszédének legerősebb mondatai:

  • „21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára.”
  • „Nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba. Természetesen nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek.”
  • „50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.”
  • „A kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét.”
  • „Ennek van pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én… én… én nagyon pozitív vagyok a ’26-os választásokkal kapcsolatban.”

Kollár Kinga kijelentései miatt szombaton 15 órakor a Budapesten Millenáris Parkban tartanak tüntetést. Az eseményhez csatlakozott a Nemzeti Ellenállás Mozgalom is, amely egy Facebook-eseményt is létrehozott a tüntetéssel kapcsolatban. 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!