Apokaliptikus áradások sújtják Kongót, 33-ra nőtt a halottak száma

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Legalább 33-an vesztették életüket a múlt hétvégén a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosát, Kinshasát elárasztó heves esőzések következtében.
Vágólapra másolva!

Jacquemain Shabani miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter elmondta, hogy a péntekről szombatra virradóra lezúduló özönvízszerű esőzés a főváros több kerületében jelentős károkat okozott, több tucatnyi sérültet hagyott maga után és számos házat rombolt le – számolt be a Hszinhua.

A kormány a fegyveres erőkkel, több minisztériummal és a kinshasai tartományi kormányzattal együttműködve válságkezelő egységet hozott létre az evakuálások végrehajtására és a mentőegységek bevetésére.

Az árvíz megbénította a város infrastruktúrájának nagy részét, elöntötte a főbb utakat, és széles körű fennakadásokat okozott az egész város áram- és vízellátásában.

A közlekedési minisztérium súlyos fennakadásokról számolt be a főváros nemzetközi repülőterére vezető utakon, ami miatt vészhelyzeti szolgáltatást indítottak a bajba jutott utazók megsegítésére.

A meteorológusok az elkövetkező napokra további heves esőzéseket jósolnak. Attól lehet tartani, hogy további károkat fog elszenvedni a 17 milliós város

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!