Üzent a Kreml: következménye lesz, ha német Taurus rakétákat telepítenek Ukrajnába

Vágólapra másolva!
A Taurus rakétarendszerek Ukrajnába telepítése volt az egyik fő ütközőpont Olaf Scholz leköszönő kancellár és várható utódja, Friedrich Merz vitájában. A CDU külpolitikai tanácsadója a Bildnek nyilatkozva megerősítette, hogy a most alakuló német kormány „napirenden tartja” a védelmi rendszerek Ukrajnába küldését. A Kreml hétfőn úgy reagált: bármilyen rakétarendszer Ukrajnába telepítését „újabb eszkalációs kísérletnek” tekinti.
Vágólapra másolva!
Segítők különböző rakétákat, köztük egy német gyártmányú Taurus KEPD 350 típusú, levegőből indítható cirkálórakétát (k) állítanak fel egy sajtóbemutatón a Berlin-Schönefeldben megrendezett kiállításon (ILA) 2024. június 3-án. (Fotó: Ralf Hirschberger/AFP)
Segítők különböző rakétákat, köztük egy német gyártmányú Taurus KEPD 350 típusú, levegőből indítható cirkálórakétát (k) állítanak fel egy sajtóbemutatón a Berlin-Schönefeldben megrendezett kiállításon (ILA) 2024. június 3-án. (Fotó: Ralf Hirschberger/AFP)

Scholz leköszönő kancellár – a háború eszkalációjától tartva – eddig következetesen nemet mondott a Taurus rakéták ukrajnai telepítésére. A legnagyobb ellenzéki párt, a CDU vezetője, Friedrich Merz viszont harsányan követelte: ha az oroszok nem hagynak fel Ukrajna támadásával, Németország elkezdi a Taurus-rendszer leszállítását – írja a Bild Online.

A CDU védelmi szakpolitikusa, Johann Wadephul a Bildnek nyilatkozva kifejtette: 

Minden lehetőséget az asztalon tartunk. Szorosan együttműködünk európai partnereinkkel, és határozottan fogunk fellépni. 

A lap szerint ez azt jelenti, hogy Merz (leendő) kancellár sokkal harciasabb hangnemet fog megütni Moszkvával szemben, mint elődje, Scholz tette. 

A napokon belül megalakuló kormány dönt
Lars Klingbeil, az SPD elnöke egy, a hétvégén megjelent politikai podcastben kifejtette: a Taurus kérdésében „nem szeretnék nyilvános vitát nyitni a fegyverrendszerekről”. Hozzátette, „majd a kormány eldönti, hogy milyen formában támogatja Ukrajnát. Ha végre lesz kormányunk, választ adunk a kérdésekre”.

A Bild emlékeztet, hogy 

Klingbeil korábban többször kiállt Scholz mellett, vagyis a szociáldemokraták a puhább álláspontot képviselik az ukrajnai háború tekintetében. 

A Kreml máris reagált a Taurus rakétákkal kapcsolatos hírekre. Az orosz védelmi minisztérium hétfő délután közölte: 

bármilyen rakétarendszer Ukrajnába telepítését „újabb eszkalációs kísérletnek” tekinti.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!