Váratlan bejelentést tett az orosz külügyminiszter

Vágólapra másolva!
Hamarosan megtartják az orosz-amerikai tárgyalások következő fordulóját - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, szamarkandi sajtótájékoztatóján. Az amerikai elnök különmegbízottja a héten ismét Moszkvába utazik. Az utazás tényét a Fehér Ház is megerősítette.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, Ukrajna és európai támogatói váratlanul elhalasztották az orosz-ukrán háború befejezéséről szóló londoni tárgyalásokat, miután Ukrajna több ponton is előre jelezte, hogy nem tartja elfogadhatónak Donald Trump elnök ukrajnai béketervét. Ahogy arról is írtunk, hogy az USA arra figyelmeztetett, hogy kilép az orosz-ukrán béketárgyalásokból, ha elutasítják a terveiket.

Hamarosan

– válaszolta az orosz diplomácia vezetője arra a kérdésre, hogy mikor folytatódnak az orosz-amerikai tárgyalások. Nem közölte, hogy a kapcsolatfelvétel milyen témában és kik között történik majd meg. Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója szerdán közölte, hogy Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja a héten ismét Moszkvába utazik. Az utazás tényét a Fehér Ház is megerősítette.

Jobbról balra: Vlagyimir Putyin orosz elnök, Szergej Lavrov külügyminiszter és Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője
Fotó: Sergei CHIRIKOV / POOL / AFP

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő közölte, hogy a Kreml az újabb Witkoff-látogatásról az esemény után fog beszámolni.

A helyzet meglehetősen képlékeny, minden nagyon gyorsan változik. Ezért utólagosan fogjuk önöket tájékoztatni, hogy kizárjuk a téves várakozásokat, a téves értelmezést, és így tovább 

– mondta. Az ukrajnai rendezésről tervezett londoni amerikai-brit-francia-német-ukrán külügyminiszteri tárgyalások meghiúsulásáról Peszkov annyit mondott, hogy a felek nem tudták közelíteni álláspontjaikat bizonyos kérdésekben. Közölte, hogy a rendezéssel kapcsolatban Oroszország folytatja a kapcsolattartást az Egyesült Államokkal.

Az európaiakkal nincs kapcsolatunk, és az ukránokkal sincs 

– tette hozzá. Üdvözölte az Ukrajnával kapcsolatban tett amerikai közvetítői erőfeszítéseket. Megismételte ugyanakkor hogy a rendezés körül több olyan részlet van, amelyet meg kell vitatni, amelyek ügyében az álláspontokat közelíteni kell egymáshoz. Ismételten azt hangoztatta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is nyitott az Európával és Ukrajnával való kapcsolatfelvételre a konfliktus megoldása érdekében. Hangot adott álláspontjának, miszerint az ukrajnai rendezési változatok körvonalai „nem lehetnek nyilvánosak”.

Ahogy nyilvánosságra kerülnek, elveszítik hatékonyságukat 

– hangoztatta. Leszögezte, hogy Oroszország továbbra is ellenzi európai békefenntartók jelenlétét Ukrajnában.

Kremlin spokesman Dmitry Peskov attends a joint press conference of Presidents of Russia and Tajikistan following their meeting at the Kremlin in Moscow on March 17, 2025. (Photo by YURI KOCHETKOV / POOL / AFP)
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője
Fotó: YURI KOCHETKOV / POOL

Ezek ténylegesen NATO-erők és -eszközök lesznek Ukrajna területén. Voltaképpen ez volt a kiváltó oka, az egyik kiváltó oka a különleges hadművelet elkezdésének

 – mondta Peszkov. Lavrov Szamarkandban egyebek mellett megengedhetetlennek nevezte, hogy a NATO-országok katonai infrastruktúrája bármilyen ürüggyel visszatérjen Afganisztánba. Meglátása szerint a közép-ázsiai országok megkönnyebbüléssel fogadták, hogy Donald Trump elnök az amerikai fejlesztési ügynökség (USAID) bezárása mellett döntött.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!