„Mintha ott keresnénk Jézust, ahol nincs” – a pátriárka szerint rossz irányba tart az emberiség

Vágólapra másolva!
A jeruzsálemi Szent Sír-templomban – a keresztény hagyomány szerint Jézus feltámadásának helyén – tartott liturgián beszélt a latin pátriárka. Pierbattista Pizzaballa bíboros szerint az emberiség téves válaszokat ad a mai válságokra. Az ünnepségen több ezren vettek részt.
Vágólapra másolva!

A Szent Sír-templomban tartott latin imaliturgiával kezdődtek meg szombaton kora reggel a húsvéti ünnepségek Jeruzsálemben. Beszédében a latin pátriárka úgy vélte: téves az emberiség válasza a mai válságokra – jelentette a KNA katolikus hírügynökség.

A jeruzsálemi óvárosban található Szent Sír-templomban, amelyet a legkorábbi keresztény hagyomány szerint Jézus feltámadásának helyeként tartanak számon, mindig délelőtt tartják a szombati katolikus húsvéti vigíliát.

Az eltérő naptári számítások ellenére az idén minden keresztény felekezet egy időben ünnepli a húsvétot.

A biztonsági erők a kora reggeli órákban kordonnal zárták le Jeruzsálem óvárosát, hogy szabályozzák az ünnepségre érkezők áramlását.

A rendőrség szerint ezúttal csak 2750 hívő vehetett részt a Szent Sír-templomban tartott ünnepségen. A templom közvetlen környezetében és a háztetőkön további 4200 ember követhette az ünnepséget.

A KNA beszámolója szerint Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája a kápolna előtt tartott beszédében a mai válságokra adott reakciókat ahhoz hasonlította, mintha ott keresnénk Jézust, ahol nincs, vagyis a sírban.

Azok, akik továbbra is tele vannak félelemmel, és a fájdalom, valamint az erőszak csapdájában maradnak, képtelenek a horizonton túlra tekinteni

– mondta az olasz hittudós. Hozzátette, hogy ne hagyatkozzunk mindig

a politika, a társadalom vagy akár a vallási élet döntéseire, mert ezek mindig csak ürességüket erősítik meg számunkra.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!