Orbán Viktor: Az ukrán földek már nem az ukránoké, az EU-támogatás a nyugati nagyvállalatokhoz menne

Vágólapra másolva!
„Óriási kockázat” – így jellemezte Ukrajna uniós csatlakozásának lehetőségét Orbán Viktor legújabb videójában, amelyet a közösségi oldalán tett közzé. A miniszterelnök szerint miközben sokan azt hiszik, hogy Ukrajnában a földek ukrán tulajdonban vannak, a valóság ezzel szemben az, hogy milliónyi hektárokat vásároltak fel nyugati, köztük amerikai és francia cégek.
Vágólapra másolva!

A kormányfő szerint az Ukrajnának szánt európai uniós támogatás nem az ukrán gazdákhoz jut el, hanem ezekhez a külföldi földtulajdonosokhoz. 

Ők Ukrajnáról beszélnek, de valójában maguknak adják a pénzt Ukrajnán keresztül

– fogalmazott, disznóságnak nevezve a helyzetet.

Orbán szerint komoly problémát jelent az is, hogy az ukrán gazdaságba, köztük az iparba és a munkaerőpiacra is „maffiajellegű” struktúrák épültek be. Kiemelte a közegészségügyi kockázatokat is, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy ha Ukrajna belépne az Európai Unióba, akkor ellenőrizhetetlenül nagy számban érkeznének munkavállalók Magyarországra.

A miniszterelnök azt is nehezményezte, hogy a „városiasodó világ” és a nagyvárosi politikai erőközpontok elértéktelenítik a vidéki gazdák szavazatait. 

A termelők látják, csak nincs politikai befolyásuk. A nagy politika úgy gondolja, hogy városi meg bevándorló folyamatokkal kiváltja a helyi falusi mezőgazdász szavazókat

 – jelentette ki.

A kormány véleménynyilvánító szavazást indított a kérdésben VOKS 2025 címmel, amelyen megkérdezik a magyarok véleményét Ukrajna uniós csatlakozásáról.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!