Egy brit templom a St. James Church gyalázatos támadás célpontjává vált a húsvéti időszakban, amikor az elkövetők gyűlöletkeltő graffitit festettek a templom falára és megrongáltak sírköveket.
A helyi közösség és a templom vezetője mélyen megdöbbentek a történtek láttán – írta a BBC.
A templom lelkésze, Mr. Wolverson elmondta, hogy a templom környékén már korábban is találtak szétdobált üdítős dobozokat, illetve voltak, akik tábortüzet is gyújtottak, de az a mostani támadás igazán megrendítette őket, azt mondta ez volt az eddigi legszélsőségesebb támadás ami a templomot érte.
A lelkész azt is hozzátette, hogy a graffitizés „célzott és gonosz szándékkal történt”, ami még inkább megrendítette őt.
Ez a legrosszabb dolog, amit 28 év alatt lelkészként valaha is átéltem. Csak sírni tudtam
– mondta elérzékenyülve.
A lelkész úgy véli, hogy a vandálkodást elkövető személyek „szomorú, és megtört emberek”, akiknek cselekedetei mélyen elszomorítják.
Nem tudom, mi motiválhatja őket arra, hogy ilyet tegyenek. Nagyon sajnálom őket.
– tette hozzá.
A helyi közösség is megdöbbent a történtek láttán. Néhányan, akik Nagypéntek előtt a templom kertjében látogatták meg elhunyt hozzátartozóik sírját, megdöbbentek a látványtól. „Egyértelműen undorító” – mondta egy helyi lakos, miközben a templomra festett gyűlöletkeltő feliratokat nézte.
Lee Jamieson őrmester, a lancashire-i rendőrség munkatársa a történtekkel kapcsolatban elmondta, hogy a templomot ért támadás „szégyenletes vandalizmus”, amely teljes tiszteletlenséget tükröz. Hozzátette, hogy az eset érthetően rendkívül felzaklatta a templom híveit. Az őrmester szerint az ügyet komolyan veszik, és gyűlölet-bűncselekményként kezelik.