Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A védelmi kapcsolatok terén is erősítünk Üzbegisztánnal

Vágólapra másolva!
Fenn kell tartani a Kelet és Nyugat közötti kommunikációs és együttműködési csatornákat, ez szolgálja Magyarország érdekeit; ezért fontos a mostani látogatás – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az üzbég védelmi miniszterrel folytatott megbeszélését követően Taskentben.
Vágólapra másolva!

A miniszter kiemelte, hogy Közép-Ázsia dinamikusan fejlődő térsége egyre nagyobb jelentőséggel bír az európai biztonság és gazdaság szempontjából – derül ki a Honvédelmi Minisztérium közleményéből.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf (k) honvédelmi minsztert fogadja Halmuhamedov Suhrat Ajratyonovics vezérőrnagy (b), Üzbegisztán védelmi minisztere Taskentben, 2025. április 17-én (Fotó: HM Sajtóosztály)

Magyarország és Üzbegisztán kapcsolatait stratégiai partnerségi szintre emelte 2021 márciusában, amely azóta folyamatosan bővül. 

Az elmúlt években megerősítették a két ország közötti politikai és gazdasági kapcsolatokat, most pedig a védelmi együttműködés előmozdítása van napirenden.

„A ma aláírt közös nyilatkozat egy fontos lépés ebben a folyamatban, ezáltal a védelempolitikai párbeszéd mellett 

a katonai oktatás és kiképzés területén is lehetőségünk nyílik az együttműködésre” 

– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a közép-ázsiai régió stabilitása hazánk biztonsága szempontjából is kulcsfontosságú. 2023 óta Magyarország üzbegisztáni nagykövetsége tölti be a NATO összekötő nagykövetség szerepét, ebből kifolyólag hazánk diplomáciai képviselete jelenti az első közvetlen kapcsolódási pontot a Szövetséghez.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: üzbég kollégájával egyetértettek abban, hogy 

az Európát sújtó orosz–ukrán háború lezárására van szükség. 

Mindennél fontosabb, hogy mielőbb sikerrel járjanak az amerikai adminisztráció erőfeszítései a békefolyamat előmozdítására, ezért tartózkodni kell az ezt veszélyeztető lépésektől – mondta. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!