Ismét vasúti sztrájk bénítja meg a közlekedést Belgiumban

Vágólapra másolva!
Huszonnégyórás vasúti sztrájk nehezíti a vonatközlekedést Belgiumban, ez a belga vasúti dolgozók idei 21-dik, részleges munkabeszüntetéssel járó megmozdulása – közölte a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap kedden.
Vágólapra másolva!

A beszámoló szerint a belga vasutasszakszervezetek által meghirdetett sztrájkhoz a dolgozók az ország minden részén csatlakoztak. 

Tíz gyorsvonatból hét, a személyvonatok közül tízből hat közlekedik.

A belga állami vasúttársaság (SNCB) közölte: alternatív útvonalakról, amelyeket mint írták a munkavállalási szándékukat jelző munkatársak bejelentése alapján állítanak össze, a vállalat internetes útvonaltervezőjén keresztül érdeklődhetnek az utazni vágyók.

 

A hétfő éjjel tíz órakor kezdődött és kedd este tíz órakor befejeződő sztrájkot a szakszervezetek a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó tervezett intézkedések az alacsonyabb nyugdíjak bevezetésére és a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó tervek ellen hirdették meg.

A szakszervezetek bejelentették, hogy a vasúti dolgozók országos sztrájkot tartanak előreláthatóan két további keddi napon, április 22-én és 29-én is 

tájékoztatott a belga napilap

Korábban beszámoltunk róla, hogy februárban kilencnapos vasúti sztrájkot hirdettek Belgiumban, akkor is a nyugdíjkorhatár emelése ellen tiltakoztak. Márciusban a sztrájkolókhoz csatlakozott több busz és villamostársaság, valamint különböző nagy- és kisvállalat is beszüntette a munkát.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!