Rejtélyes halál: padlásról zuhant le az iskolában egy 13 éves amerikai lány

Vágólapra másolva!
Egy 13 éves lány meghalt, miután körülbelül nyolc métert zuhant a padlásról egy iskola utáni program során. A Colorado állambeli Pueblo Rendőrkapitányságot péntek este, körülbelül 19 órakor riasztották.
Vágólapra másolva!

Amikor a rendőrök megérkeztek, a 13 éves lányt – akit később a családja Joeylin Kenley McDonaldként azonosított – holtan találták a helyszínen. Sajnos már nem lehetett rajta segítenii - írja az ABC News.

Jelenleg nem világos, mi vezetett a zuhanáshoz, a Pueblo Rendőrkapitányság vizsgálja az eset körülményeit. Egyelőre nem erősítették meg, hogy bűncselekmény történt, de megerősítették, hogy a lány más fiatalkorúakkal tartózkodott a helyszínen a szerencsétlenség idején.

Joeylin volt a világ legfényesebb lelke - mondta nagynénje.

Okos, önfejű, gyönyörű, pimasz, édes, gondoskodó és pokolian szorgalmas. Egy ilyen gyönyörű lélek elvesztését gyászolni mindennap feladat lesz életünk hátralévő részében. Joeylin egyedülálló volt, és soha nem felejtjük el - tette hozzá Caitlyn Valdez.

A lánynak nagy családja, öt testvére volt. A nyomozás jelenleg is tart.

Nemrég arról írtunk, hogy szörnyű baleset történt hétfőn Esztergomban is, egy 13 éves gyerek lezuhant a vár bástyafaláról. A tinédzsert mentőhelikopter vitte el.

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, tragédia történt egy, a portugáliai Madeirán található turisták által kedvelt övezetben. Meggondolatlanság miatt, hegymászás során életét vesztette egy német férfi.

Azelőtt írtunk egy háromgyerekes családapa tragikus haláláról is, aki drónozás közben zuhant 76 métert és szörnyethalt egy dél-devoni kis szigeten. Nemrég egy híres influenszer is meghalt hegymászás közben. A népszerű 28 éves influenszer egy hegymászó expedíció során vesztette életét a Tryfan-hegy északi gerincén a walesi Snowdoniában. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!