Elárverezik a Titanic egyik áldozatának zsebóráját

Vágólapra másolva!
Árverésre bocsátanak egy több mint százéves női zsebórát, amely az 1912-ben elsüllyedt Titanic egyik áldozatának zsebéből került elő. A Henry Aldridge and Son nevű angol aukciós ház várakozásai szerint akár 50 ezer fontért (23 millió forint) is elkelhet majd a különleges darab.
Vágólapra másolva!

A dél-angliai Southamptonból New Yorkba tartó Titanic óceánjáró 1912. április 15-re virradóra ütközött jéghegynek, majd süllyedt el a kanadai Újfundland partjaitól 640 kilométerre. Több mint 1500 ember vesztette életét a tragikus balesetben. Egyikük volt a másodosztályon utazó dán Hans Christensen Givard, akinek a holttestét megtalálták az óceánban. 

A zsebében - egyéb apró tárgyak mellett - egy aranyozott női zsebórát is találtak, amelyet annak idején eljuttattak a 27 évesen elhunyt fiatalember bátyjának Dániába

– írja a The National Scot.

 A tengervíz okozta korrózió nyomait magán viselő zsebórát most a férfi leszármazottai akarják eladni.

Givard tragikus története adta az ötletet Jesper Hjermind dán régésznek, hogy megírja a Titanic - Dán történetek című könyvet, amelyben a szóban forgó zsebórát is megemlíti. 

Az óra 2012-ben egy koppenhágai Titanic-kiállításon is szerepelt, és most április végén kerül kalapács alá az angliai Devizes városban.

Andrew Aldridge, a Henry Aldridge and Son igazgatója elmondta: a zsebóra nem jár, megállt abban a pillanatban, amikor a világ leghíresebb óceánjáróját elnyelték a hullámok.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!