Kigyulladt és felborult egy folyami hajó a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a katasztrófában legkevesebb 148-an életüket vesztették, és sokakat még keresnek – jelentette pénteken a helyi média különböző tisztségviselőkre hivatkozva.
A Reuters hírügynökségnek a Sky News és az Associated Press jelentései alapján készített összefoglalója szerint egy
mintegy ötszáz utast, köztük nőket és gyerekeket szállító, fából készült motoros hajó gyulladt ki a Kongó-folyón.
A tüzet az egyik utas okozta, miután főzni akart a hajó fedélzetén - mondta az AP-nek nyilatkozva Compétent Loyoko folyami biztos. Elmondása szerint
számos utas, közöttük nők és gyerekek úgy lelték halálukat, hogy vízbe ugrottak, de nem tudtak úszni.
A Sky News jelentése szerint mintegy száz, vízből kimentett túlélőt és égési sérülteket egy rögtönzött ellátóhelyre, illetve a legközelebbi város, Mbandaka kórházába szállították.
A halottak száma a jelenlegi ismeretek szerint 148, és sokakat egyelőre eltűntként tartanak nyilván.
Kongóban gyakoriak a hajóbalesetek. A folyó menti falvak közötti közlekedés legfőbb eszközei a régi, fából készült hajók, amelyek gyakran a kapacitásukat messze meghaladó mértékben vannak megterhelve.
Októberben felborult egy hajó Nigéria északi részén, legalább 40-en eltűntek, de tíz embert sikeresen kimentettek a vízből. Két éve egy túlterhelt hajó borult fel az árvíz sújtotta délkelet-nigériai Anambra államban, a balesetnek 76 halálos áldozata volt.