Cikkünk frissül!
Szerdán kora délután 6,2-es erősségű földrengés rázta meg Isztambult és környékét – közölte Törökország katasztrófavédelmi és vészhelyzet-kezelési hatósága (AFAD) – írja az AP.
Az első jelentések szerint a rengés nem okozott komolyabb károkat, sérültekről sem érkezett hivatalos jelentés.
Ez volt az egyik legerősebb rengés, amely az elmúlt években a 16 millió lakosú városban történt.
A földrengés epicentruma a Márvány-tengerben, Isztambultól mintegy 40 kilométerre délnyugatra volt, tíz kilométeres mélységben – tájékoztatott az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata (USGS). A rengést a környező térségekben is érezni lehetett, és sokan pánikolva hagyták el otthonaikat.
A TGRT televízió beszámolója szerint egy ember megsérült, amikor a földrengés miatt leugrott egy erkélyről.
Helyszíni jelentések szerint Isztambulban mintegy 15 másodpercig lehetett érezni a földrengést, amelyet több utórengés követett, köztük egy 5,3-as erősségű is.
A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy maradjanak távol az épületektől, amíg a rengések teljesen el nem csillapodnak.
Isztambul városvezetése közösségi médiás bejegyzésében megerősítette, hogy nem érkezett jelentés súlyos károkról. Isztambul Kücükcekmece elővárosának polgármestere az NTV televízióban bejelentette, hogy a földrengés eddig nem okozott további problémákat a kerületben, de a közlekedésben torlódások alakultak ki. Abdulkadir Uraloglu közlekedési és infrastrukturális miniszter közölte, hogy a földrengés nem okozott komoly károkat az infrastruktúrában.
Úgy tudni, hogy a városban a távközlési szolgáltatások akadoznak.
Isztambul belvárosában sokan parkokban gyűltek össze, mások lépcsőházakban ülve, illetve otthonaik előtt várták, hogy véget érjenek az utórengések.
A város európai oldalán több üzlet is bezárt. Recep Tayyip Erdogan török elnök az X-en közölte, hogy figyelemmel kíséri a fejleményeket, hivatala pedig utasításokat adott ki további földrengések esetére.
Murat Kurum, Törökország városfejlesztési minisztere szerint 1,5 millió lakó- és kereskedelmi egységet fenyeget földrengésveszély.
A miniszter még februárban arra figyelmeztetett, hogy a mintegy 16 milliós Isztambul - amelynek nyugati széle alig 15 kilométerre van az észak-anatóliai törésvonaltól - nem lenne képes ellenállni egy földrengésnek, aláhúzva, hogy a városban 600 ezer olyan ház lehet, - több millió lakóval - amelyek összeomolhatnak egy ilyen katasztrófa esetén.
A földrengés újra ráirányította a figyelmet Isztambul földrengés-veszélyeztetettségére, hiszen a város a kelet-anatóliai törésvonal közelében fekszik, ahol már korábban is történtek pusztító földmozgások. A hatóságok folyamatosan figyelik a helyzetet, és további tájékoztatást ígérnek, ha újabb fejlemény történik.
Magyar sérültről eddig nincs tudomásunk és folyamatos a kapcsolatfelvétel a konzuli védelemre regisztrált állampolgárokkal. Mivel fennáll a veszélye további utórengéseknek, minden Törökországban tartózkodó magyar állampolgárt arra kérünk, hogy legyenek fokozottan elővigyázatosak, különösen a megrongálódott épületek közelében
– írta közösségi oldalán Szijjártó Péter.
Mint ismert, 2023. februárjában pusztító földrengés volt Törökországban, a 7,8-as erősségű földmozgásnak több mint 15 ezer halálos áldozata volt.
Frissítés:
Isztambul kormányzói hivatala közölte, hogy több mint 150 embert szállítottak kórházba olyan sérülésekkel, amelyeket az épületekből való menekülés közben szereztek.
"A pánik közepette 151 állampolgárunk sérült meg, akik a magasból ugrottak le" - áll a kormányzói hivatal közleményében. A sérültek között senki nincs életveszélyes állapotban - tették hozzá. Ali Yerlikaya török belügyminiszter az X-en közölte, hogy a földrengés kapcsán nincs tudomásuk halálos áldozatról. Isztambul kormányzói hivatala megerősítette, hogy egyetlen épület sem omlott össze.
A Richter-skála szerinti 6,0 és 6,9 közötti földrengés erősnek számít. Ilyenkor az erősebb épületek is megrongálódnak az epicentrumtól 50–80 km távolságban is. Évente átlagosan 120 ilyen földrengés van világszerte.