Nem fogjuk folytatni ezt a törekvést hetekig és hónapokig
– jelentette ki pénteken Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere az orosz-ukrán háborúval, illetve egészen pontosan a békekötéssel kapcsolatban.
Hozzátette, az Egyesült Államoknak más dolgokra kell koncentrálnia.
Mindezt azután mondta, hogy néhány órával korábban a jelentések szerint két ember meghalt és több mint százan megsebesültek az északkeleti Harkiv és Szumi városokban Oroszország legújabb támadását követően.
Még aznap sajtótájékoztatót tartott az Egyesült Államok elnöke. Amikor Donald Trumpot az Oroszország és Ukrajna közötti megállapodásról kérdezték, kijelentette:
Arról beszélünk, hogy itt emberek halnak meg. Ideális esetben meg fogjuk állítani.
Most, ha valamilyen oknál fogva a két fél közül az egyik nagyon megnehezíti a dolgunkat, akkor csak azt mondjuk: "Bolondok vagytok? Szörnyű emberek vagytok!"
Annak ellenére, hogy a Trump-kormány kezdetben bízott abban, hogy gyorsan sikerül megállapodást kötni, a teljes tűzszünet elérésére irányuló kísérletek még nem valósultak meg; Washington mindkét felet hibáztatja.
A lehetséges tűzszünetről szóló csütörtöki párizsi találkozót követően Rubio elismerte, hogy nehéz lesz megkötni a békemegállapodást.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, miután arra kérték, hogy reagáljon Trump kijelentésére, azt mondta:
a folyamatban lévő tárgyalások meglehetősen nehezek
Ahogy fogalmazott, az orosz fél arra törekszik, hogy békét teremtsen ebben a konfliktusban, hogy biztosítsa saját érdekeit, és nyitott a párbeszédre.
Közben J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke pénteken Rómában találkozott Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel, és azt mondta, hogy továbbra is optimista az ukrajnai háború befejezését illetően.
Szeretném tájékoztatni a miniszterelnököt az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalások némelyikéről, valamint néhány dologról, amelyek még az elmúlt 24 órában történtek
– mondta.
Vance kijelentette, hogy Ukrajna és az Egyesült Államok megtették az első lépést az ásványianyag-üzlet megkötése felé, miután a kezdeti megállapodás kisiklott, amikor Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök februári találkozója nyilvános kiabálássá fajult. Csütörtökön a két ország szándéknyilatkozatot írt alá az Ukrajna újjáépítését célzó befektetési alap létrehozásáról a gazdasági partnerségi megállapodás részeként.
A cél az, hogy április 26-ig véglegesítsék a megállapodást – áll az ukrán kormány által közzétett feljegyzésben. Az ügylet részletei továbbra is tisztázatlanok. Korábbi kiszivárogtatások arra utaltak, hogy a megállapodást kiterjesztették az ásványkincseken túl Ukrajna energetikai infrastruktúrájának, valamint olaj- és gáztermelésének ellenőrzésére is. Az ukrán tárgyalópartnerek megpróbáltak ellenállni Trump azon követeléseinek, hogy egy közös befektetési alap fizesse vissza az Egyesült Államoknak a korábbi katonai segélyeket, de látszólag elfogadták azt az állítását, hogy a háború befejezése után ez segítene az ország felépítésében.
Julia Szvirdjenko gazdasági miniszter bejelentette a memorandum aláírását az X-en, amelyen Szvirdjenko és Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter külön-külön is aláírta a dokumentumot online hívás útján.
"Sok a tennivaló, de a jelenlegi ütem és a jelentős előrelépés okot ad arra, hogy a dokumentum mindkét ország számára nagyon előnyös lesz
– írta Szvirdjenko.