A zöldek végzetes lejtőre küldik Németországot

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Németországban a korábbi években a vezető politikusok nem értették meg azt, hogy a felelős energiapolitikai döntések alapvetően fizikai és szakmai kérdések, ezért nincs értelme az ideológiai vagy a rövid távú politikai érdekeken alapuló hangulatkeltésnek. A jövőben az atomellenes döntés fenntartásával és a zsákutcás zöldítés további erőltetésével a következmények még drámaibbak lesznek.
Vágólapra másolva!
Egy bezárásra ítélt német szénerőmű – naperőművel övezve
Fotó: Jens Schlueter

Zöldséggé alakult a választási ígéret 

Az új nukleáris reneszánsz árnyékában a szakemberek bizakodtak abban, hogy a baloldali zöldkoalíció bukását követően a februári német választások után felálló új kormánnyal megnyílik a lehetőség egy új, reális, szakmai alapú energiapolitika előtt, amelynek részeként az atomenergia visszatérhet a német energiamixbe. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy nem ez fog történni, ugyanis a CDU-SPD nagykoalíció változatlanul az ideológiavezérelt zöldek eddigi politikáját követi: atomenergia nélkül továbbra is a megújuló projekteket erőlteti 100 milliárd eurós támogatással.   

Friedrich Merz, a német választást megnyerő konzervatív CDU/CSU pártszövetség vezetője választási programjában az atomenergiához való visszatérést ígérte, ami magában foglalta a már leállított atomerőművek újraindítását, az újgenerációs nukleáris fejlesztéseket és a kis moduláris egység építését is. A választás után viszont arról beszélt, hogy valószínűleg nincs már esély a leállított atomerőművek újraindítására, hiszen 

egy atomerőművet nem lehet fel- és lekapcsolni, mint egy asztali lámpát…

Ez a pálfordulás valószínűleg a zöldek hatásának tudható be. Bár ők nem részei az új kormánynak, de mivel Merznek szüksége van a támogatásukra, ezt az atomenergiáról való lemondással próbálja megszerezni. Az atomenergiát illető döntést kritizálók szerint erre immár végleg rámehet Németország gazdasága. A német nukleáris szövetség új elemzésében továbbra is az atomerőművek újraindítását kéri arra való hivatkozással, hogy a német atomerőművek további üzemeltetése biztonságos, gazdaságilag életképes és klímabarát alternatívát kínál a jelenlegi energiapolitikával szemben. A szakmai szervezet szerint az elkövetkező hónapok döntőek lesznek, hogy pragmatikus és fenntartható döntést hozzon Németország az energetika jövőjét illetően. Hat, korábban leállított atomerőművi egység újbóli üzembe helyezése műszakilag lehetséges, viszont az idő sürget. Minél gyorsabban születik meg a (politikai) döntés, annál kevesebb pénzbe kerülne, és az alapterhelést biztosító klímabarát nukleáris kapacitások annál hamarabb állhatnának ismételten a villamosenergia-termelés szolgálatába.   

Jelenleg viszont nagyon úgy tűnik, hogy a kampányban a német nagypolitikát csak és kizárólag a további szavazatok érdekelték, nem pedig az atomenergia reális visszavétele az energiamixbe. Most ott tartunk, hogy nincs meg az egyértelmű politikai szándék a még elvi szinten újraindítható atomerőművi egységek termelésbe állítására sem, nemhogy újabb atomerőművek építésére. Az idő viszont a leállított atomerőművek újbóli elindítása ellen dolgozik, hiszen azok már jelenleg is a leszerelés különböző fázisaiban vannak, és ez napról napra halad előre. Az üzemeltetők ugyanis folyamatosan kapják a leszerelés egyes fázisaira szóló engedélyeket a hatóságoktól. Nemrég a bajor környezetvédelmi hatóság megadta a végleges engedélyt a gundremmingeni atomerőmű leszerelésére. Hat hónapon belül kezdődik meg a hűtőtornyok felrobbantása, ami végleg megpecsételi az erőmű sorsát.   

Hat hónapon belül felrobbantják a gundremmingeni atomerőmű hűtőtornyait
Fotó: Felix König 

Ezek után okafogyottá válik az újraindítás kérdése. Természetesen megfelelő politikai akarat esetén visszafordítható lenne a folyamat és új atomerőművek építése is szóba jöhetne Németországban, amelyek nemcsak nagy egységteljesítményű blokkok lehetnének, hanem kis moduláris egységek is.  Ehhez azonban először módosítani kellene a német atomenergia-törvényt, ami megtiltja az atomerőművek üzemeltetését Németországban…  

Most ott tartunk, hogy nemrég elfogadták a német alkotmány módosítását, ami immár kőbe vési a 2045-ös klímasemlegesség elérését, valamint egy most felálló 500 milliárd eurós infrastruktúraalap létrehozását, amelyből további 100 milliárd eurót kapnak a zöldek szerint gazdaságos, ám piaci alapon életképtelen zöldprojektek. Mindez előrevetíti azt, hogy a német gazdaság hanyatlása és az elhibázott klíma- és energiapolitika következményei súlyosbodni fognak a közeljövőben. Mindeközben a National Geographic német nyelvű kiadása  az atomenergia új korszakáról ír egyik legutóbbi számában.  

Mindeközben… 

Egy német állami tulajdonban lévő cég a svédekkel kis moduláris egységet fejleszt. Közben pedig a Siemens Energy a Rolls-Royce által fejlesztett kis moduláris reaktor - SMR kizárólagos beszállítója kíván lenni a jövőben…  

A következmények súlyosbodása várható 

Jól látható, hogy a korábbi ideológiavezérelt klíma- és energiapolitikai döntéseknek már most is súlyos következményei vannak. Nem túl meglepő, de Németország az utolsó három atomerőművi egység 2023. áprilisi bezárása óta sorra-rendre importra szorul a szomszédos országokból. Az óriási, 170 000 MW beépített teljesítményt képviselő nap- és szélerőművek nem képesek folyamatosan ellátni az országot, ezért a szén- és gáztüzelésű erőművek felpörgetett termelése mellett létszükség az import. Tavaly mintegy 28 TWh-val több volt az import, mint az export, és ez még csak a kezdet. A 2017-es adatokat nézve kitűnik, hogy akkor még az exporttöbblet volt 60 TWh!    

Paradox módon a németek ugyan leállították az atomerőműveiket és a politikai játszmák miatt remény sincs az újraindításukra, ám folyamatosan atomáramot is fogyasztanak, hiszen a szomszédos országokból, például a Franciaországból származó áramimport döntően atomerőművekből jön. 

A francia EDF rekorderedményt ért el az elmúlt évben, amivel több mint 11 milliárd eurós nettó nyeresége keletkezett, ami alapvetően az atomerőművek termelésének növekedése, valamint különösen a Németország irányába irányuló exportnak volt köszönhető.   

A jövőben az áramkorlátozások és szünetek árnyékában az importszükséglet borítékolhatóan még nagyobb lesz, hiszen Németországban a villamosenergia-igény 2030-ig megduplázódhat, miközben a nap- és szélerőművek valós ellátásbiztonságot nem tudnak garantálni és a kritikus időszakokban égetően szükség van a szén- és gázerőművekre is, amelyeket egyébként le kellene állítani a klímasemlegesség jegyében.  

Fotó: Hárfás Zsolt

A németek az atomerőművek nélkül már most is kénytelenek egyre gyakrabban szembesülni a sötétszélcsendes, németül Dunkelflaute időszakokkal, amikor a nap- és szélerőművek termelése a töredékére esik vissza. Ilyen időszakokban a német igények döntő részét a szén- és gázerőművek, továbbá az import biztosítja. Az ilyen feszült piaci helyzetek közvetlen hatással vannak az áramárakra. Az árak időnként megtízszereződnek, megawattóránként elérik akár az 500-800-1000 eurós értéket is, ami a háztartásokat és az ipart terheli. Ilyen esetekben az ipari cégeknek le kell állniuk vagy vissza kell fogniuk a termelést, mert az energiaárak óriási veszteséget okoznak nekik. Az összekapcsolt rendszerek miatt pedig a német energiahiány drámai hatást gyakorol a szomszédos országok energiaáraira is. Nem jobb a helyzet, amikor a megújulók csúcsra járnak a kedvező időjárási körülmények miatt. Ilyenkor a negatívba menő áramár okoz veszteséget a szomszédos országok atomerőműveinek, miután kénytelenek fizetni, azaz ráfizetni, mert olcsóbb ez, mint leállítani a folyamatos termelésre szolgáló erőműveket. 

Idén februárban a német áramtőzsdén történelmi mértékű villamosenergia-árak alakultak ki, meghaladva a 2022-23-as energiaválság értékeit is. Ennek az volt az oka, hogy a szélerőművi termelés visszaesése miatt több fosszilis energiát kellett használni és importra is szükség volt. 

Egészen pontosan februárban a német termelés 55 százalékát a szén- és gázerőművek biztosították. A német átállás egy nagyon drága energetikai kísérlet, amely súlyosan megterheli a fogyasztókat és az ipart is. Hatalmas nyomás nehezedik a német cégekre, egy zöldacélt gyártó üzem már az év elején leállította a termelést, mert a sokkoló árakat nem tudta kigazdálkodni. Más cégek is fontolgatják a termelés külföldre költöztetését.   

Németország az ideológiavezérelt energiapolitika miatt elveszíti a versenyképességét, de konkrét tervek nincsennek ennek megállítására, hacsak az állami költségvetési támogatás növelését nem tartjuk annak. Ma ez az egyetlen elképzelés az energiaárak mérséklésére, de ez is csak csepp a tengerben. Ugyanis szóba került a villamos energia kereskedelmi árának 5 eurócent/kWh-val (20 Ft/kWh) való csökkentése, de már ez is évi 20 milliárd euróba kerülne a német adófizetőknek. Természetesen sokkal nagyobb árcsökkentő hatás lenne elérhető a folyamatosan rendelkezésre álló, olcsóbb termelést biztosító atomerőművekkel, de láthatóan Németországban ez nem opció…  

Németország a megújulók hatalmas költségvetési támogatásai miatt a háztartási villamosenergia-árak tekintetében már most is a legdrágább ország. Ma egy berlini fogyasztó négyszer többet fizet a villamos energiáért, mint egy budapesti. A jövőben ez a nagyarányú különbség az elhibázott német energiapolitika miatt tovább nőhet. 

Németországban 2018. január elején egyszerűen ledózerolták az Immerath település St. Lambertus neoromán templomát, hogy a helyén szénbányát nyissanak. 

Az elhibázott német energiapolitika másik következménye, hogy a rendszerben jelenleg is csaknem 68 gigawatt szén- és gázerőművi kapacitás van, ezért a német szénerőművek a korábbi tervek szerinti 2038-ig tervezett leállítása is kérdésessé válik az alaperőművi kapacitások hiánya miatt. A klímabarát atomerőművek helyett Németország a szénerőműveket kénytelen a rendszerben tartani, ezért nem tudja egyik napról a másikra leállítani ezeket az erőműveket. Emiatt az elmúlt években falvakat és templomokat is leromboltak, miközben az ország például tavaly 21,5 millió tonna jó minőségű szenet importált az USA-ból, Kolumbiából, vagy éppen Ausztráliából…  

Németország, ha kis léptekkel is, de elindult a klímavédelmi és egészségügyi szempontból is roppant káros szénerőművek bezárásának útján, noha ezekre szükséghelyzetben, azaz  abban az esetben, ha az importlehetőségek korlátozottak, égető szükség van. Gondolhatnánk, hogy ebben a helyzetben a nagyon régi, korszerűtlen erőművek vannak a lista élén, de a németek ebben is tudnak meglepőt lépni. A 2015-ben 3 milliárd euróból megépült Hamburg-Moorburg két, egyenként 820 MW kapacitású széntüzelésű blokkját Németország egyik legmodernebb és leghatékonyabb szénerőműveként tartották számon, de kevesebb mint 6 évnyi használat után klímavédelmi okokból 2021-re leállították. A kéményeket már tavaly novemberben felrobbantották, idén március 20-án pedig az erőmű két kazánházát kellett volna felrobbantani, de csak az egyik kazánház robbant fel, a másik sértetlen maradt, mert a robbanótöltet nem robbant fel. A tervek szerint a későbbiekben a telephelyen zöldhidrogént fognak előállítani. Mindenesetre a 3 milliárd euróba kerülő, és csak néhány évig üzemelő erőmű a német energiapolitika vitatott örökségeként fog fennmaradni.  

A gázerőművekkel a legnagyobb baj az, hogy égetően hiányzik az üzemeltetésükhöz az amerikainál sokkal olcsóbb orosz földgáz. 

A növekvő igények, valamint a nap- és szélerőművek időjárásfüggősége miatt a közeljövőben legalább mintegy 20-25 gigawatt új gázerőművi kapacitásra is szükség lenne az igények növekedése, a szénerőművek tervezett leállítása, valamint az időjárásfüggő megújulók kiszabályozása miatt. Korábban Friedrich Merz, a CDU vezetője 50 új  gázerőmű megépítését szorgalmazta, amelyeket a tervek szerint 2035-40-ig hidrogénüzeművé alakítanának át. 2045-re ugyanis már teljesen fel kellene hagyni a földgázzal is.  

Ezek viszont még mindig csak tervek, hiszen még sem az elvi döntés, sem a szükséges törvény nem született meg, a pályázatokat a legjobb esetben is csak a jövő év elején írhatják ki, nem beszélve arról, hogy konkrétan még az sem tudható, ezeket az új kapacitásokat ki és milyen forrásból finanszírozná, különösen úgy, hogy nem alaperőműveknek, hanem a csúcsigények kielégítésére szánnák őket. Arról nem is beszélve, hogy ezeket még az EU-nak is jóvá kell hagynia.   

Hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy az elmúlt években – bár a német média erről nemigen számolt be – már egyre többször, a rendszeregyensúly biztosítása érdekében a termelési és az import kapacitások szűkössége miatt, kellett nagyipari fogyasztókat korlátozni a villamosenergia-fogyasztásban. Nem lehet kétségünk afelől, hogy az alaperőművi kapacitások szűkössége miatt a jövőben Németországban lesznek olyan időszakok, amikor nem fog rendelkezésre állni elegendő termelési és importkapacitás és fogyasztói korlátozásokat kell majd bevezetni, vagy éppen a termelés és az igény kényes egyensúlyának a megbomlása miatt egyes falvakat, városokat vagy térségeket leválasztani a hálózatról…  

A német energiapolitika intő jel lehet minden ország számára, hiszen az atomerőművek mellőzése a nap- és szélerőművi kapacitások növelése, az alaperőművi kapacitások tervezett leállítása, valamint az ipari mértékű energiatárolás hiánya miatt nagyon súlyos következményekkel jár.  

Szerző: Hárfás Zsolt
atomenergetikai szakértő 
az atombiztos.org oldal tulajdonosa, szerzője és szerkesztője 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!