Miért támadta meg India Pakisztánt? – itt vannak a részletek!

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Április 22-én pakisztáni terroristák 16 civilt öltek meg az indiai Pahalgam üdülőváros közelében. India válaszul szerdára virradóra precíziós támadást mért kilenc terrorista bázisra Pakisztán területén. A „Sindoor” hadműveletben a hadsereg, a haditengerészet és a légierő egységei vettek részt. Az akciót indiai földről hajtották végre.
Vágólapra másolva!

Az újdelhi védelmi minisztérium közlése szerint kilenc különböző helyszínt vettek célba a Pakisztán által igazgatott Kasmírban és Pakisztánban. Állításuk szerint ezek a célpontok „terrorista infrastruktúrák” voltak – vagyis olyan helyek, ahonnan a terrorista támadásokat tervezték és irányították. India azt állítja, nem támadtak pakisztáni katonai létesítményeket, „akcióik célzottak, kimértek és nem eszkaláló jellegűek voltak”. 

„Ezek a lépések a Pahalgamban történt barbár terrortámadást követően történtek, amelyben 25 indiai és egy nepáli állampolgárt öltek meg” – jelentette be az indiai védelmi minisztérium. 

Pakisztán kemény válaszcsapást ígért

Pakisztán szerint három különböző területet ért a támadás: Muzaffarabadot és Kotlit a Pakisztán által igazgatott Kasmírban, valamint Bahawalpurt a pakisztáni Pandzsáb tartományban. Khawaja Asif pakisztáni védelmi miniszter bejelentése szerint a csapások civil területeket értek, hozzátéve, hogy India állítása, miszerint „terrorista táborokat vettek célba”, nem igaz. 

Sebáz Saríf miniszterelnök közölte, „a szörnyű agresszió nem marad büntetlenül”.

Pakisztán szerint öt indiai repülőgépet és egy drónt lőttek le, India egyelőre nem reagált erre az állításra. A pakisztáni hatóságok szerint a csapásokban eddig nyolc civil halt meg, míg India szerint három civil halt meg a pakisztáni tüzérségi támadásokban, Kasmírban.

Miért indította India a támadást?

A támadásokra a nukleáris fegyverekkel rendelkező szomszédok között hetek óta fokozódó feszültség után került sor a festői Pahalgam üdülővárosában történt lövöldözések miatt. Ahogy arról az Origo is írt, április 22-én fegyveresek 26 civil öltek meg, a túlélők szerint

 a fegyveresek hindu férfiakat céloztak meg. 

Ez volt a régióban az elmúlt két évtized legsúlyosabb civilek elleni támadása, és széles körű felháborodást váltott ki Indiában. Narendra Modi miniszterelnök azt nyilatkozta, „a világ végéig” üldözni fogja a gyanúsítottakat, és hogy azok, akik megtervezték és végrehajtották a merényletet, „képzeletüket meghaladó büntetésben” részesülnek – írta a BBC. 

India azonban nem nevezett meg egyetlen csoportot sem, amelyet a Pahalgamban elkövetett támadás elkövetésével gyanúsít, és továbbra sem világos, hogy ki tette. Az indiai rendőrség állítása szerint a támadók közül kettő pakisztáni állampolgár volt, Újdelhi pedig azzal vádolja Pakisztánt, hogy támogatja a fegyvereseket, amit Iszlámábád tagad. Azt állítják, hogy semmi közük az április 22-i támadásokhoz.

Az azóta eltelt két hétben mindkét fél kölcsönös intézkedéseket hozott egymással szemben – beleértve diplomaták kiutasítását, vízumok felfüggesztését és határátkelőhelyek lezárását. Ezt követte a mai, Pakisztán elleni indiai csapás.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!