Így köszöntötte a híveket XIV. Leo pápa a közösségi oldalán

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A kilenc nyelven működő Instagram-oldalán köszöntötte a híveket az új pápa, aki már korábban is aktív volt a közösségi oldalakon, de néhány évvel ezelőtt megszüntette a fiókját. A több tíz millió követővel rendelkező oldal pedig már 13 éve működik, korábban Ferenc pápa is tett közzé bejegyzéseket.
Vágólapra másolva!

XIV. Leo pápa visszatért a közösségi médiába, és első bejegyzésében ugyanazokat a szavakat idézte, amelyekkel megválasztása után a világhoz fordult: „Béke legyen mindnyájatokkal!” 

XIV. Leó pápa első sajtótájékoztatója
XIV. Leó pápa a közösségi médiában is köszöntötte a híveket. 
Fotó: TIZIANA FABI / AFP

A történelmi jelentőségű üzenet az Instagramon jelent meg kedden, ahol a Vatikán megosztott néhány fotót is az első amerikai pápa napjairól.

A @Pontifex fiókot még 2012-ben hozta létre a Vatikán XVI. Benedek pápasága idején. Azóta kilenc nyelven működik – többek között angolul, olaszul, latinul és arabul –, és mára összesen 52 millió követőt számlál. A fiókokban korábban nem a pápák posztoltak személyesen, a bejegyzéseket a vatikáni kommunikációs stáb szerkesztette.

XIV. Leó elődje, Ferenc pápa tizenkét éven át volt aktív a közösségi médiában, az ő posztjait most archiválják. A pápai közösségi média-fiókok hivatalosan XIV. Leó vezetésével működnek tovább, azonban az X platformon kedden még nem jelent meg új tartalom.

A Vatikán korábbi bíborosa, Robert Prevost még 2011-ben hozta létre saját X-fiókját, de az 2023 júliusában inaktívvá vált.

Idén azonban újra használatba került, többek között Donald Trump migrációs politikájának és JD Vance alelnök kijelentéseinek bírálatával.

A közösségi médiába való visszatérés egy új korszak kezdetét jelzi a pápaság történetében. XIV. Leó nyitottsága és békeüzenete az első pillanattól világossá teszi: célja, hogy a digitális térben is közelebb hozza az embereket egymáshoz és az egyházhoz. A közösségi média ma már nem csupán eszköz, hanem híd a világgal – és a pápaság ennek megfelelően alkalmazkodik – írja a New York Post.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!