Tusk lebukott: példa nélküli támadás a lengyel demokrácia ellen

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az Egyesült Államok kongresszusa részletesebben is vizsgálni kezdi a lengyelországi választások körülményeit. Több amerikai képviselő öt konkrét kérdést intézett Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez. Felmerült a gyanú, hogy Donald Tusk jelöltje külföldi támogatást élvez, és nem zárható ki jelentősebb külső beavatkozás sem a lengyel választási folyamatban. Az ügy hátterében egyes vélemények szerint Soros György és a magyar ellenzék kapcsolatai is felsejlenek.
Vágólapra másolva!

Az ügy középpontjában Rafał Trzaskowski külföldi támogatásának eredete áll. A politikusok arra keresik a választ, hogy mely szervezetek állhattak annak a 420 ezer zlotynak (mintegy negyvenmillió forintnak) a hátterében, amelyet Trzaskowski Facebook-hirdetéseire fordítottak – és hogy ezek a források vajon külföldről származnak-e, ami sértené a lengyel választási törvényeket. Az amerikai képviselők szerint a Karol Nawrockit lejárató, illetve Tusk jelöltjét támogató hirdetéseket egy olyan alapítvány hozta létre, amely szorosan kötődik a Polgári Platform párthoz. A közösségi médiában terjedő kampány finanszírozását pedig állítólag egy olyan cég biztosította, amelynek többségi tulajdonosa egy, az amerikai Demokrata Párthoz köthető alapítvány – írja a Magyar Nemzet.

Külföldi beavatkozás történhetett a lengyel választáson, Donald Tusk lebukott (Fotó: AFP)
Külföldi beavatkozás történhetett a lengyel választáson, Donald Tusk lebukott (Fotó: AFP)

A magyar cégnek irodái vannak Ausztriában és Belgiumban.

Kiderült, hogy Rafał Trzaskowski kampányában olyan körök is részt vehettek, amelyek nyíltan ellenzik Orbán Viktort és Donald Trumpot. Az Ursula von der Leyenhez intézett levél arra utal, hogy az amerikai politikusok vélhetően Brüsszel szerepéről is tudnak, amely aktívan részt vehetett Tusk jelöltjének támogatásában.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy még azelőtt, hogy a kampányhirdetések hivatalosan megjelentek volna, már a Polgári Platform és egy, a dezinformáció elleni küzdelemre létrehozott kormányzati intézmény befolyásos politikusai is terjesztették őket. Ez a körülmény különösen aggályosnak tűnik. Amikor az esetről kérdezték, Trzaskowski azt állította, hogy sem az ügyről, sem a szóban forgó hirdetésekről nincs tudomása, és ideje sincs ezekkel foglalkozni.

Kiderült az is, hogy valaki Magyarországról és Belgiumból kezelte Trzaskowski közösségi média fiókját, vagyis onnan, ahonnan a kampányához szükséges pénz érkezett. A Polgári Platform alelnöke meglepődöttnek tűnik, és ragaszkodik ahhoz, hogy semmit sem tud erről.

A kampányban további gyanús szálak is felmerültek. A TV Republika beszámolója szerint egy másik alapítvány is aktívan részt vett Tusk jelöltjének népszerűsítésében, és néhány nap leforgása alatt csaknem kétszázezer zlotyt fordított erre a célra. Az említett szervezet kapcsolatba hozható a Polgári Platform egyik európai parlamenti képviselőjével, valamint a lengyel európai ügyekért felelős miniszterrel. Az alapítvány költségvetését hazai vállalkozások, illetve Soros György is finanszírozza.

Külföldi kezek Tusk „demokráciájában”

Ez nem az első ilyen reakció az Egyesült Államokból. Két héttel ezelőtt Ursula von der Leyen hasonló levelet kapott Donald Tusk kormányának törvénysértéseivel kapcsolatban.

Informal EU leaders' retreat 2025
Donald Tusk
Fotó: Anadolu via AFP

A levélben a képviselők többek között az Estratos céget is negatív kontextusban említik, kiemelve annak demokrata párti kötődését, valamint azt, hogy a vállalat a 2022-es magyarországi választások alkalmával Orbán Viktor miniszterelnök ellenzékét támogatta és „kampányforrásait állítólag eltitkolta”.

A sajtóbeszámolók szerint ez a mostani legnagyobb botrány a választásokon és a legjelentősebb demokrácia elleni bűncselekmény Lengyelországban 1989 óta.

A külföldi intézményeken kívül Donald Tusk emberét támogatja a kormányhű média is.

A minap egyébként fontos amerikai nyilatkozat hangzott el a lengyel–amerikai szövetség jövőjéről. Az első lengyelországi CPAC konferencián Kristi Noem, az USA belbiztonsági minisztere biztosította a hallgatóságot, hogy Amerika továbbra is támogatni fogja Lengyelországot katonailag. Az amerikai katonák Lengyelországban maradnak, és a Fort Trump, azaz egy nagy amerikai katonai bázis lengyel földön ötlete ismét napirendre került.

A Fort Trump Donald Trump első elnöki ciklusára nyúlik vissza, amikor jelentősen megerősödött a lengyel–amerikai szövetség. Ekkor írták alá a megállapodásokat az LNG Egyesült Államokból Lengyelországba történő szállításáról, növekedett az amerikai katonai jelenlét Lengyelországban, és szerződéseket kötöttek a Patriot rendszerre és az F–35-ösökre.

Az erős amerikai katonai támogatás Lengyelország számára azonban csak a megfelelő vezetővel lesz lehetséges, aki biztosítja a biztonságot. 

Ez a jövőbeli lengyel elnökről szól. Mind Kristi Noem, mind Corey Lewandowski, Donald Trump korábbi kampányfőnöke, Karol Nawrocki mellett állt ki.

Nawrocki a választási kampánya során megmutatta, hogy a jó lengyel–amerikai kapcsolatok kulcsfontosságúak számára. Május elején az elnökjelölt találkozott Donald Trump amerikai elnökkel és kulcsfontosságú amerikai politikusokkal. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!