Itt van Irán brutális válasza az izraeli légicsapásra - videó

Vágólapra másolva!
Izrael és az Egyesült Államok nagyon súlyos árat fog fizetni az Irán ellen végrehajtott izraeli légicsapásokért - jelentette ki az iráni hadsereg szóvivője az állami televíziónak nyilatkozva pénteken. Az ország vallási és politikai vezetője, Szajed Ali Hamenei ajatollah "keserű és fájdalmas sorsot" helyezett kilátásba Izraelnek.
Vágólapra másolva!

A katonai szóvivő, Abolfazl Sekarcsi tábornok azt mondta, hogy Izrael amerikai segítséggel hajtotta végre a támadást, és mindkét ország súlyos árat fizet majd. Hamenei péntek reggeli közleményében úgy fogalmazott, hogy a támadás leleplezte Izrael "gonosz természetét", a zsidó állam "gonosz és véres" kezével bűncselekményt követett el Irán ellen, és ezért kemény büntetést kell kapnia. Közleményt adott ki az iráni Forradalmi Gárda is, amelyben megerősítette, hogy a csapásokban megölték vezetőjét, Hoszein Szalamit. 

A gárda vezetői leszögezték: Irán "döntő méretű" válaszra készül.

Izrael előzőleg azt közölte, hogy a csapásokkal az iráni nukleáris képességeket vette célba. A műveletben az iráni állami média közlése szerint két atomtudós is meghalt. Az izraeli hadsereg szükségállapotot hirdetett a várható iráni válasz miatt.

This handout photo released by Iran's Revolutionary Guard Corps (IRGC) official Sepah News Telegram channel on June 13, 2025 shows smoke billowing from a site reportedly targeted by an Israeli strike in the Iranian capital Tehran early in the morning. Israeli Prime Minister Benjamin Netanyahu said in a video statement in the early hours of June 13 that Israel carried out strikes on Iran and the military operation against the Islamic republic would  "continue for as many days as it takes". (Photo by SEPAH NEWS / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO / SEPAH NEWS  " - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
Izrael légicsapást indított Iránra
Fotó: AFP/Sepha News

Iránnak legitim joga van ahhoz, hogy megvédje magát, és válaszoljon az őt ért agresszióra - közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter az ország területén péntek reggel végrehajtott izraeli légicsapások nyomán.

Hozzátette: Teherán nem is fog habozni, hogy megvédje a nemzetet teljes erejével és a legmegfelelőbbnek tartott módon.

Aragcsi egyúttal felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el az izraeli támadást. Az izraeli támadással "példátlan fenyegetés érte a nemzetközi biztonságot" - fogalmazott a tárcavezető.

Ahogy korrábban az Origó megírta, Izrael légicsapást mért Iránra, a háború sokáig elhúzódhat. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!