Megérkezett Irán válasza a tűzszünetre

Vágólapra másolva!
Az iráni külügyminiszter szerint nincs megállapodás a tűzszünetről. Ugyanakkor Irán azt is közölte, bizonyos feltételek mellett nem áll szándékában folytatni válaszlépéseit az „izraeli agresszióra”. Izrael sem erősítette meg a tűzszünetet.
Vágólapra másolva!

Ahogy azt az Origo is megírta, az Egyesült Államok elnöke Truth Social közösségi oldalán azt írta, hogy Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg, ami lezárja a 12 napos háborút.

Irán szerint nincs megállapodás, de hajlandó beszüntetni műveleteit
Irán szerint nincs megállapodás, de hajlandó beszüntetni műveleteit
Fotó: AFP

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter az X-en közzétett bejegyzésében emlékeztetett, Irán többször is egyértelművé tette: Izrael indított háborút Irán ellen, nem fordítva. Kiemelte:

Jelenleg NINCS „megállapodás” semmilyen tűzszünetről vagy a katonai műveletek beszüntetéséről. Azonban, feltéve, hogy az izraeli rezsim legkésőbb teheráni idő szerint hajnali 4 óráig beszünteti az iráni nép elleni illegális agressziót, nem áll szándékunkban folytatni a válaszlépéseinket. A katonai műveleteink beszüntetéséről szóló végső döntést később hozzuk meg.”

Egy későbbi bejegyzésében pedig arról írt, hogy az iráni fegyveres erők katonai műveletei az utolsó pillanatig, hajnali 4 óráig zajlottak.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök kedden kora reggel is összehívta a biztonsági kabinet ülését, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette az Iránnal kötött tűzszünetet, amely várhatóan kedden lép hatályba – írja a The Jerusalem Post izraeli hírportál. 

A találkozó befejezését követően Netanjahu arra kérte a minisztereket, hogy kerüljék a nyilvános nyilatkozatok megtételét. 

A lap diplomáciai forrásokra hivatkozva arról is beszámolt, hogy Trump korábban egyeztetett Netanjahuval, mielőtt tűzszüneti megállapodást kötött volna Iránnal, amelyet Katar közvetített, ugyanakkor 

Izrael részéről nem érkezett hivatalos megerősítés a tűzszünetről.

Donald Trump a tűzszünetről szóló bejelentése után néhány órával arról írt közösségi oldalán, hogy Izrael és Irán szinte egyszerre „jött el hozzám, és azt mondta: béke”. Mint fogalmazott:

Tudtam, hogy eljött az idő. A világ és a Közel-Kelet az igazi nyertesek! Mindkét nemzet hatalmas szeretetet, békét és jólétet fog tapasztalni a jövőben. Annyi mindent nyerhetnek, és mégis, annyi mindent veszíthetnek, ha eltérnek az az igazság útjától. Izrael és Irán jövője korlátlan, és nagy ígéretekkel teli. Isten áldja meg önöket!”

Egy következő bejegyzésében pedig arról írt, az Izrael és Irán közötti tűzszüneti megállapodás nem jöhetett volna létre az amerikai B-2-es bombázópilóták nélkül. Mint fogalmazott, a két nappal ezelőtti, Irán nukleáris létesítményeire irányuló küldetésük „mindenkit összehozott” és megállapodáshoz vezetett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!