Nem kegyelmez a kettős állampolgároknak Irán

Vágólapra másolva!
Washington újabb figyelmeztetést adott ki az Iránban tartózkodó amerikai állampolgárok számára. A közlemény szerint az amerikaiaknak Iránban hosszabb ideig is készen kell állniuk arra, hogy helyben maradjanak, mivel az Egyesült Államok nem tervez kimenekítést a térségből.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma vasárnap frissített tájékoztatót adott ki az Iránban rekedt amerikai állampolgárok számára.

Tiltakozás Teheránban, az Enghelab téren, 2025. június 22-én
Fotó: AFP

A dokumentumban hangsúlyozták: nem számítanak arra, hogy az amerikai kormány közvetlen segítséget nyújtana a távozáshoz, így mindenkinek a meglévő lehetőségeken keresztül kell megpróbálnia elhagyni Iránt.

 A svájci nagykövetség – amely védőhatalmi szerepben látja el az amerikaiak érdekképviseletét Iránban – határozatlan időre bezárta irodáját.

Irán nem ismeri el a kettős állampolgárságot

Az amerikai külügy figyelmeztetése kitér arra is, hogy az amerikai–iráni kettős állampolgárokat Irán csak saját állampolgárainak tekinti, és így is bánik velük. Ez azt jelenti, hogy az érintetteknek iráni útlevéllel kell távozniuk az országból, és számítaniuk kell arra is, hogy az iráni hatóságok kihallgatják vagy feltartóztatják őket az ellenőrző pontokon. 

A CNN szerint a feszültségek kiéleződése nyomán több száz amerikai már elhagyta Iránt, de sokan még mindig az országban tartózkodnak.

A külügyminisztérium egy válsághelyzeti információs űrlapot is megnyitott az Iránban lévő amerikaiak számára, hogy legalább közvetett módon információhoz jussanak és igényelhessék a konzuli támogatást. A dokumentum egyértelművé teszi: 

Nem számítunk arra, hogy az Egyesült Államok közvetlenül segítene az Iránból való távozásban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!