Netanjahu vasárnap esti videónyilatkozatában megerősítette, hogy Izrael katonai szempontból komoly eredményeket ért el Iránban. Mint fogalmazott, „nagyon komoly károkat okoztak” a fordói föld alatti nukleáris létesítményben, és az izraeli műveletek súlyos csapást mértek Irán ballisztikusrakéta-programjára és nukleáris kapacitására.
Bár a részleteket nem ismertette, leszögezte, hogy Izrael lépésről lépésre halad céljai elérése felé. Hozzátette:
Nem hagyjuk magunkat belesodorni egy elhúzódó háborúba, de nem is állunk meg idő előtt. Amikor elértük céljainkat, a hadművelet befejeződik, és a harcok véget érnek.
Netanjahu szerint az iráni rezsim célja Izrael megsemmisítése, és ezért vált szükségessé az ország két legsúlyosabb fenyegetésének – a nukleáris fegyverkezésnek és a rakétaprogramnak – semlegesítése. Kiemelte, hogy Irán 60 százalékos dúsítási szintre emelte uránkészleteinek egy részét, amely már csak egyetlen lépésre van a fegyverminőségű, 90 százalékos szinttől. A jelenlegi készletek sorsáról nem közölt részleteket, de hozzátette, hogy „érdekes hírszerzési információkkal” rendelkeznek.
A művelet időzítése sem volt véletlen. Netanjahu elmondása szerint a döntés akkor született meg, amikor tavaly szeptemberben az izraeli hadsereg likvidálta a Hezbollah vezetőjét, Haszan Naszrallahot. A libanoni terrorszervezet, amely évtizedeken át Teherán egyik legerősebb proxyja volt, az elmúlt másfél évben súlyosan meggyengült. Az izraeli hírszerzés arról is értesült, hogy Irán havi 300 ballisztikus rakéta gyártását tervezi, ezért gyors és határozott fellépésre volt szükség. A kormányfő közölte, hogy az elmúlt tíz nap során az iráni rakétakilövő állások több mint felét sikerült megsemmisíteni.
Netanjahu hangsúlyozta, hogy minden lépésről tájékoztatta Donald Trump amerikai elnököt is, aki – szavai szerint – teljes mértékben átlátta a fenyegetés súlyát.
Tudtam, hogy ha eljön az idő, Trump meg fogja tenni, ami helyes, Amerikáért, a szabad világért, a civilizációért
– jelentette ki a miniszterelnök. A miniszterelnök beszédében a gázai háborúval is összefüggésbe hozta az iráni hadműveletet. Meggyőződése szerint Irán visszaszorítása közvetlenül elősegítheti a Gázai övezetben zajló harcok lezárását.
Ha eltűnik az iráni támasz, minden összeomlik
– mondta. A háború akár „holnap véget érhet”, amennyiben a Hamász leteszi a fegyvert, és elengedi a még fogva tartott mintegy 50 túszt. Netanjahu megerősítette, hogy továbbra is zajlanak tárgyalások egy lehetséges fegyverszünetről, és Izrael nyitott az amerikai különmegbízott, Steve Witkoff által javasolt 60 napos tűzszünetre, amely a túszok részleges szabadon bocsátásával is járna. A jövőt illetően Netanjahu optimistán nyilatkozott. Szerinte az izraeli fellépés újabb arab országokat terelhet az Ábrahám-megállapodások rendszerébe.
Olyan lehetőségek nyílnak meg, amiket ma még el sem tudunk képzelni
– fogalmazott, majd hozzátette:
Biztonság, jólét, remény és béke fényes jövője áll előttünk.