Az alelnök hozzátette, hogy az amerikai elnöknek „az utolsó pillanatig megvolt a lehetősége arra, hogy lefújja a támadást” (A Midnight Hammer, azaz „Éjféli Kalapács” hadműveletet - a szerk.), és a folytatás mellett döntött – írta belső forrásokra hivatkozva a CNN.
Az Egyesült Államok most feszülten figyeli, hogy Irán megtámadja-e az amerikai csapatokat, vagy folytatja-e nukleáris fegyverprogramját
– mondta Vance az NBC „Meet the Press with Kristen Welker” című műsorában, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett.
Az amerikai alelnök azt sugallta, hogy Irán következő lépései a következő 24 órában válnak világossá, és ezt
„nagyon kényes pillanatként” írta le.
Vance szerint az Egyesült Államok eddig „kapott néhány közvetett üzenetet az irániaktól”, mivel Pete Hegseth védelmi miniszter vasárnap azt mondta, hogy „nyilvános és magánüzeneteket is közvetítenek az irániaknak több csatornán keresztül”. Az amerikai–iráni háború lehetőségéről Vance érintőlegesen beszélt. Arra a kérdésre, hogy mi történne, ha Irán lépéseket tenne a Hormuzi-szorosban történő hajózás megzavarására, az alelnök azt válaszolta:
ez a lépés „öngyilkosság” lenne, és „tönkretenné a saját gazdaságukat”.
Vance megismételte, hogy az Egyesült Államoknak „nem érdeke a szárazföldi bevetés”.
Szakértők szerint 24 órán belül eldőlhet, milyen irányt vesz a konfliktus. Robert C. Castel, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője úgy fogalmazott:
az előző négy amerikai elnök sem tudta megoldani az urándúsítás problémáját, és most is falakba ütköznek a diplomáciai kísérletek.
Ha a Maszúd Peszeskjan vezette iráni kormány úgy dönt, hogy válaszcsapást indít Amerika ellen, akkor a helyzet eszkalációjára lehet számítani, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek.