Brutális lázadás Kolumbiában, többen meghaltak

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A helyi hatóságok szerint a robbantások és fegyveres akciók összehangoltan zajlottak, és a támadások mögött egy gerillacsoport állhat. Több várost ért kolumbiai támadás, amelyben legalább hét ember, köztük két rendőr vesztette életét.
Vágólapra másolva!

Kolumbiai támadás rázta meg az ország délnyugati részét, ahol legalább 19 célzott támadást hajtottak végre az elmúlt napokban – közölte a kolumbiai védelmi minisztérium. A támadások során robbanószerkezeteket használtak, köztük autó és motorbombákat, valamint kézifegyvereket és egy feltételezett drónt is.

Kolumbia, harcok, áldozatok, kolumbiai támadás
Rengetegen megsérültek a kolumbiai támadás során.
Fotó: X

A támadások Cali városát és több közeli települést érintettek. 

A helyi rendőrség adatai szerint legalább hét ember – köztük két rendőr – halt meg, míg a sérültek száma 28 és 50 fő között mozog.

A kolumbiai támadás hátterében a gyanú szerint a korábbi FARC gerillaszervezet egyik frakciója állhat. Bár ezt a BBC még nem erősítette meg független forrásból, a helyi médiumok hasonló következtetésre jutottak. A célpontok között rendőrőrsök, önkormányzati épületek és civil területek is szerepeltek.

A védelmi minisztérium közleménye szerint a Cauca régióban 12, míg a Valle del Cauca területén 7 támadás történt. 

A hatóságok szerint ezek „kétségbeesett reakciók” voltak azokra a nagyarányú katonai és rendőrségi akciókra, 

amelyek jelentős csapást mértek az illegális fegyveres csoportok infrastruktúrájára.

A kolumbiai támadás különösen aggasztó időszakban történt, hiszen néhány nappal korábban a fővárosban, Bogotában merényletet kíséreltek meg Miguel Uribe Turbay elnökjelölt ellen is. Egy 15 éves fiút tartóztattak le a helyszínen, aki azonban nem ismerte el a vádakat, köztük az emberölési kísérletet és az illegális fegyverbirtoklást.

A bíróság elrendelte a fiatalkorú előzetes letartóztatását – közölte a kolumbiai ügyészség - írja BBC.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!