A közelmúltban hét B-2-es indult útnak a Missouri állambeli Whiteman légibázisról, hogy részt vegyen az iráni nukleáris létesítmények elleni „Midnight Hammer" hadműveletben. A 37 órás, non-stop bevetéshez természetesen nemcsak katonai, hanem emberi erőforrásokra is szükség volt – így a komfort is kiemelt szerepet kapott a luxus bombázó fedélzetén – írja a Bild.
A kétfős személyzetnek hosszú órákon át kellett a gépben maradnia. Ehhez alapvető kényelmi eszközök is rendelkezésre álltak: apró WC, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, és még kempingágy is a szundikáláshoz. A fedélzeten olyan automatizált rendszerek működnek, amelyek jelentősen csökkentik a pilóták terhelését a repülés során.
Minden egyes B-2-es bombázó 2 milliárd dollárba kerül, a szárnyfesztávolságuk pedig 52,4 méter. Ezeket a gépeket eredetileg nukleáris csapásokhoz fejlesztették, és bár az éles bevetések ritkák, ha szükség van rájuk, minden részletük azt szolgálja, hogy akár rádiócsendben, észrevétlenül hatoljanak be az ellenséges légtérbe.
Az iráni légtérbe történő behatolás során semmilyen ellenállásba nem ütköztek: „Az irániak egyetlen lövést sem adtak le; észre sem vettek minket" – mondta Dan Caine vezérkari főnök. A támadás során a bombázókat modern vadászgépek és drónok kísérték.
A bevetést a Fehér Ház „Helyzetközpontjából" követte Donald Trump elnök és a vezető tanácsadók. A misszió sikere egyértelművé tette: nincs még egy olyan hadsereg a világon, amely ilyen precizitással és technológiával képes lenne egy ilyen művelet végrehajtására.