Drámai friss felvételen az Air India lezuhanásának pillanata

Vágólapra másolva!
Felszállás után lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó Boeing 787-8-s Dreamliner járata. A repülőgép zuhanásának pillanatairól egy újabb videó került elő és a szerencsétlenség egyetlen túlélője is megszólalt.
Vágólapra másolva!

Balesetet szenvedett az Air India járata csütörtökön India nyugati részén, Ahmadábád repülőterénél. A gépen 242 ember tartózkodott. A repülőgép nem sokkal a felszállás után zuhant le. 

repülőgép
Lezuhant repülőgép: a tragédia előtti utolsó pillanatokat rögzítette egy kamera
Fotó: X

A zuhanás pillanatairól aREdditre is felkerült egy felvétel, amelyen az látható, hogy a gép felszáll a kifutópályáról, lassan ereszkedik, majd a házak között eltűnik. Ezt követően óriási fekete füst szállt fel.

Megszólalt a katasztrófa egyetlen túlélője

A katasztrófát vélhetően senki sem élte túl, az egyik kommentelő azonban arról írt, hogy egy túlélő azt mondta, hogy 

Harminc másodperccel a felszállás után hangos zaj hallatszott, majd a gép lezuhant. Minden olyan gyorsan történt

A túlélőről szóló hír a BBC-n is megjelent. A helyi rendőrfőnök az indiai médiának azt nyilatkozta, hogy egyetlen túlélőről van szó. A hírek szerint a túlélő egy brit állampolgár, Vishwash Kumar Ramesh.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!