A svájci hatóságok közlése szerint Brienz lakosainak el kellett hagyniuk otthonaikat, mivel a falu fölötti hegyoldalon veszélyesen nagy mennyiségű sziklatörmelék gyűlt össze, amely komoly fenyegetést jelent a településre. Svájc érintett térségében leállították a mezőgazdasági munkákat, és a hétvégén az állatokat is elszállították a közeli legelőkről– írja az AP News.
Brienz lakóinak két évvel ezelőtt novemberben és júniusban szintén el kellett hagyniuk az otthonaikat,
mert félő volt, hogy kőzuhatag omolhat rájuk a hegyről, de akkor végül éppen elkerülte a falut.
A hegyen lévő sziklák az utolsó jégkorszak óta mozognak, amit a gleccserek évezredes olvadása befolyásolt. A svájci hatóságok szerint azonban a klímaváltozás miatti friss gleccserolvadás nem okozta a mostani instabilitást. A Brienzi-tó partján fekvő település , 1150 méter magasan fekszik Graubünden keleti részén.
Májusban a helyi válságkezelő csoport közölte, hogy a Blatten nevű hegyvidéki falu körülbelül 300 lakosának el kellett hagynia otthonát sziklaomlás veszélye miatt. A régióban már nem tartózkodtak turisták, a falu közelében található pár házat kiürítették. A térség túraútvonalaitpedig elővigyázatosságból lezárták.