Újabb őrület: injekciós tűvel szurkálják a fiatal lányokat a fesztiválokon

Vágólapra másolva!
Rémisztő új módszerrel, injekciós tűkkel zaklatják-szurkálják ismeretlenek a fiatal lányokat a nyári fesztiválokon Franciaország-szerte. A rendőrség közölte: eddig 145 megtámadott fiatal nő tett feljelentést, a tettesek felkutatására nyomozást indítottak.
Vágólapra másolva!

Fecskendős támadássorozat rázta meg Franciaországot a párizsi Fête de la Musique (A Zene ünnepe) fesztiválon. A francia főváros egyik legrégebbi zenei fesztiválján új módszerrel, injekciós tűkkel zaklatják a fiatal lányokat és nőket. 

A „balhékat” a közösségi oldalakon szervezik, már 2024-ben is voltak felhívások ilyen támadásokra 

– közölte a párizsi rendőrség. 

A francia belügyminisztérium közleménye szerint eddig 

országszerte 145 nő tett feljelentést injekciós tűvel elkövetett támadások miatt, és legalább 22 áldozat a francia fővárosból származik.

Párizstól északnyugatra, Asnières-sur-Seine-ben nyolc fiatal nőt szúrtak meg a helyi városháza előtti téren megrendezett koncert alatt. A sérülteket a Vöröskereszt látta el, közülük hatan feljelentést is tettek. De más francia városokból, például Metzből és Grenoble-ból is jelentettek tűvel elkövetett inzultusokat. Az érintettek egy része kórházi kezelésre szorult, toxikológiai vizsgálatokat végeztek el rajtuk. 

Hogy pontosan mit tartalmaztak a fecskendők, amelyek végére az elkövetők tűt erősítettek, egyelőre nem tudni 

– számolt be a német Bild.de

Tizenkét gyanúsított már rendőrkézen
A rendőrség eddig 12 gyanúsítottat vett őrizetbe. A nyugat-franciaországi Angouléme-ben négy elkövetőt elfogtak, ők a gyanú szerint legalább ötven lányt és fiatal nőt szúrtak meg injekciós tűvel.  Egyelőre nem tudni, kik állnak az aggasztó támadássorozat mögött, a francia rendőrség nyomozást indított.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!