Aztán kiderült, hogy tévedtek. A gépek felrobbantása egyáltalán nem került szóba, mindössze néhány humanitárius kérdésről tárgyaltak a felek. Ennek egy egészen egyszerű oka van: az orosz-ukrán háborút ez a támadás nem befolyásolja, az ukránok ellen ezeket a gépeket alig használták.
Ha viszont a maci úgy gondolná, hogy nagyobbat mordul, akkor Moszkva ezeket a gépeket is használta volna ellenünk, és az egész világ ellen. Ezek a bombázók ugyanis a nukleáris arzenál részét képezik, a három (tenger alatti, légi és ballisztikus) atomhordozó egység egyik tagjaként.
Ez pedig azért fontos, mert az orosz doktrína szerint, ha valaki fenyegeti a nukleáris képességeiket, akkor atomfegyverrel kell, hogy válaszoljanak. Nem, ez nem lehetőség, így van benne az alkotmányukban.
Moszkva tehát most feljogosítva érezheti magát arra, hogy atomcsapással bosszulja meg a hétvégén történteket, hogy ezt megteszi-e, az a medve türelmén múlik (hál’ Istennek még nem Medvegyev ül az elnöki székben, aki nagyon szívesen kapdosna a piros gomb után).
Egyelőre nem valószínű, hogy ehhez az eszközhöz nyúlnak, de tekintve, hogy még mindig nem érkezett válasz az ukrán támadásra, azt biztosra vehetjük, hogy valami nagy durranásra készülnek.
És van itt még valami: ha ugyanis esetleg kiderülne, hogy ezt a támadást nem az ukránok, hanem valamelyik NATO-tagállam hajtotta végre, az nagyon sötét következményekkel járna. Ezt pedig sajnos nem zárhatjuk ki, tekintve, hogy a brit hírszerzés eddig milyen aktívan vett részt a háborúban. Az tehát, hogy még csend van, egyáltalán nem jelent jót, atomhatalmakat fenyegetni ugyanis nem okos dolog.