Megvadult zebra tartotta rettegésben az amerikai autósokat – videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Nyolc napnyi bujkálás, és autópályán való szaladgálás után helikopterrel szállították haza a szökevény zebrát Tennessee-ben. Ed, a házikedvencként tartott zebra nemcsak a rendőröket, de a fél internetet is megbolondította, mire végre sikerült biztonságban hazaszállítani.
Vágólapra másolva!

A felvételeken jól látható, ahogy a szökött zebra – feje kilóg a hálón, amelyben függ – lassan a fák koronája fölé emelkedik, miközben helikopterrel biztonságos helyre szállítják – számolt be a The Sun.

Helikopterrel szállították haza a szökevény zebrát (Fotó: Youtube)
Helikopterrel szállították haza a szökevény zebrát (Fotó: Youtube)

A szokatlan mentőakcióra azt követően került sor, hogy Ed, az alig egy napja megvásárolt házi zebra, május 30-án megszökött gazdája otthonából.

A Rutherford megyei seriffhivatal közleménye szerint:

Ed-et helikopter segítségével emelték ki, majd egy előkészített állatszállító pótkocsiba helyezték.

Azóta Ed helyi legendává és internetes sztárrá vált: száguldozott autópályákon, bujkált az erdőben, és számos mém ihletője lett a közösségi médiában.

A hatóságok szerint a zebra először az Interstate 24-es autópályán tűnt fel, ahol a rendőrség kénytelen volt lezárni a forgalmat, hogy elkerüljék a baleseteket. A felfordulás ellenére a csíkos szökevény ismét kereket oldott, és eltűnt az erdő fái között.

A Rutherford megyei seriffhelyettesek végre szerencsével jártak, amikor egy drón pénteken felfedezte Edet, amint békésen legelészett egy mezőn.

A helyszínen azonban hamar tömeg gyűlt össze, és mivel egyre több kamerás érdeklődő is megjelent, a hatóságok arra kérték az embereket, hogy ne zavarják meg a mentést.

A seriffhivatal közleménye szerint:

A zebra tulajdonosa jelezte, hogy az emberek és a kamerák megijesztik Edet, ami veszélyezteti a mentési műveletet. Kérjük, kerüljék a területet, hogy az állat biztonságban hazatérhessen.

Egy állatorvos közreműködésével a helikopteres személyzet hálóval befogta Edet, majd a levegőbe emelte – így végre hazatérhetett.

Az Origó korábban arról is beszámolt, zebrára festettek szamarakat egy kínai állatkertben.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!