Soros György, amerikai baloldali oligarcha és hálózata dollármilliókat pumpál Európában és a Közel-Keleten olyan szervezetekbe, amelyek a Muszlim Testvériséghez és más iszlamista szélsőségekhez köthetők – derült ki a Judicial Watch birtokába került dokumentumokból. Soros Nyílt Társadalom Alapítványain (OSF) keresztül évek óta finanszíroz olyan szervezeteket, amelyek nem csupán közösségépítéssel, hanem politikai nyomásgyakorlással is foglalkoznak.
Az Open Society Foundations „emberi jogi” projektek álcája alatt juttat támogatásokat ezekhez a szervezetekhez, amelyek a dokumentumok szerint a radikális iszlamista ideológiát terjesztik Európa-szerte, és politikai befolyást építenek ki
– írta meg a Magyar Nemzet.
Az egyik kiemelt kedvezményezett a FEMYSO (Forum of European Muslim Youth and Student Organisations), amely hírszerzési jelentések szerint a Muszlim Testvériség ifjúsági szárnyaként működik. Ez a szervezet nemcsak muszlim közösségeket szervez, hanem lobbitevékenységet folytat az európai döntéshozók felé, miközben Soros alapítványától érkező pénzekből tartja fenn működését.
Ugyanígy részesül támogatásokban az ENAR (European Network Against Racism), amely az antirasszizmus zászlaja alatt működik, ám nyíltan együttműködik a FEMYSO-val és a Muszlim Testvériséghez kapcsolódó más szervezetekkel.
A Judicial Watch jelentése szerint ezek a szervezetek nemcsak Soros, hanem az Európai Unió forrásait is megszerzik, miközben a radikális iszlamista ideológia terjesztésében vállalnak szerepet.
A Soros-hálózat pénzelési módszerei átláthatatlan rendszeren keresztül működnek. A támogatások hivatalosan „civil” és „jogvédő” célokra érkeznek, de a gyakorlatban politikai aktivizmusra és ideológiai befolyás építésére használják fel az összegeket.
A Gaceta spanyol lap is beszámolt arról, hogy Soros az OSF csatornáin keresztül közvetlenül a Muszlim Testvériséghez köthető szervezetekhez irányítja a támogatásokat.
Ilyen szervezetek közé tartozik a FEMYSO és az ENAR, amelyek nemcsak Soros pénzeit, hanem uniós forrásokat is zsebre vágnak, ideológiai nyomásgyakorlást gyakorolva a kontinens politikai döntéshozatala felett.
A Judicial Watch jelentése szerint Soros Nyílt Társadalom Alapítványai támogatást juttattak palesztin szervezeteknek is, például az Al-Haq és Al-Mezan csoportoknak, amelyek több forrás szerint a Hamász és a PFLP (Népi Front Palesztina Felszabadításáért) kapcsolódó szervezetei.
A Hamász a Muszlim Testvériség palesztin ága, amelyet az EU és az USA is terrorszervezetként tart számon.
A dokumentumok alapján a Soros-pénzekből finanszírozott szervezetek nem pusztán emberi jogi tevékenységet folytatnak, hanem aktív szereplői a radikális iszlamista ideológiák terjesztésének és a muszlim közösségek politikai mozgósításának Európában.
A Judicial Watch szerint ez a folyamat a kontinens stabilitását is fenyegeti, mivel a radikális csoportok befolyása erősödhet a helyi közösségekben és a politikai döntéshozatalban egyaránt.
Az OSF korábban tagadta, hogy szélsőséges vagy erőszakos csoportokat támogatna, ugyanakkor a kiszivárgott dokumentumok szerint a Soros által biztosított források mégis olyan szervezetekhez kerülnek, amelyek közvetlen vagy közvetett módon kapcsolódnak a Muszlim Testvériséghez és más radikális hálózatokhoz.
Soros György tevékenysége komoly vitát vált ki Európa-szerte, mivel dokumentumok szerint nemcsak a liberális civil szervezetek támogatásáról van szó, hanem a radikális iszlamista eszmék terjesztéséről is a kontinensen, ami jól mutatja, hogyan épít ki politikai és ideológiai befolyást Soros hálózata civil köntösben, átláthatatlan csatornákon keresztül.