Ukrajna újabb magas szintű korrupciós botránytól hangos

Vágólapra másolva!
Több mint ötmillió hrivnya, vagyis csaknem 130 ezer dollár elsikkasztásával gyanúsítják Harkiv volt alpolgármesterét és társait. Az ukrán hatóságok szerint a védelmi célokra szánt közpénzekkel való visszaélés ezúttal is bonyolult céghálón keresztül történt. Ukrajna közigazgatását továbbra is átszövi a rendszerszintű korrupció.
Vágólapra másolva!

Miközben Ukrajna hadserege egyre rosszabbul áll a fronton, újabb súlyos korrupciós botrány robbant ki az országban. A harkivi hatóságok szerint önkormányzati vezetők és vállalkozók bonyolult fiktív céghálózat segítségével sikkasztották el az erődítmények építésére szánt közpénzeket. A rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsítottak legalább harminc százalékkal túlárazott beszerzésekkel csapolták meg az állami költségvetést, számol be róla a Magyar Nemzet.

Ukrajna hadseregét ismét meglopták
Ukrajna hadseregét ismét meglopták
Fotó: AFP

Ukrajna hadseregét ismét meglopták

A nyomozás során öt személyt vettek őrizetbe, köztük vállalatvezetőket és vállalkozókat. Bár a hivatalos közlemény nem nevezte meg a fő gyanúsítottat, az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint Andrij Rudenko, Harkiv volt alpolgármestere állhat a bűncselekmény hátterében. Rudenko 2015 és 2024 között töltött be vezető szerepet a város lakásgazdálkodásáért felelős osztályán. A vádak szerint a gyanúsítottak 17 különböző bűncselekmény elkövetésével okoztak súlyos kárt. Az ügyészség óvadék nélküli előzetes letartóztatást indítványozott. 

A sikkasztott közpénzeket teljes egészében vissza kell szolgáltatni az államnak

– jelentette ki Ruszlan Kravcsenko főügyész.

Nem elszigetelt esetről van szó

Az utóbbi időben sorra derülnek ki hasonló ügyek, az Oroszország elleni háború kezdete óta számos esetben derült fény korrupcióra az ukrán hadsereg és az állami beszerzések környezetében. Áprilisban például tűzifaszállítások túlárazása miatt tartóztattak le több helyi tisztségviselőt, köztük Harkiv megyéből is. De ismert olyan eset is, amikor 120 ezer hibás aknavető gránátot szállítottak a hadseregnek, illetve 60 nem létező katona után vették fel a fizetéseket. Egy másik visszaélés során 35 millió hrivnya jogtalan „harci juttatás” került kifizetésre.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!