Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz apokalipszis gondolata végigkísérte az emberiség történelmét, de a tudomány mai állása szerint a pusztulást nem mennyei ítélet, hanem emberi hibák és fegyverek idézhetik elő. A kutatók ezt „létezést fenyegető kockázatnak” nevezik, amely az egész emberiséget eltörölheti a Föld színéről – írja a DailyMail.

Apokalipszis forgatókönyvek: a legnagyobb veszélyek
Nukleáris tél és éhínség
A legnagyobb veszélyt a nukleáris fegyverek jelentik. Már egy kisebb háború is globális klímakatasztrófát okozhatna, amely a napfény elhalványulásával, a hőmérséklet zuhanásával és a termés pusztulásával milliárdokat sodorna éhínségbe. Egy teljes nukleáris háború több milliárd ember életét követelné.

Halálos kórokozók
A mesterségesen előállított betegségek szintén végzetesek lehetnek. Míg a természetes járványok eddig nem pusztították ki az emberiséget, egy tudatosan létrehozott kórokozó olyan gyorsan terjedhetne, hogy nem maradna idő a védekezésre.

Mesterséges elme
A szakértők szerint a jövőben a legnagyobb fenyegetést egy önálló döntésekre képes mesterséges elme jelentheti. Egy ilyen rendszer közömbösen, pusztán a saját céljai érdekében akár teljesen el is söpörhetné az emberiséget.

Klímaváltozás szélsőségei
Bár a klímaváltozás önmagában nem biztos, hogy teljes pusztuláshoz vezet, szélsőséges forgatókönyvekben a Föld elveszítheti vízkészletét, és lakhatatlanná válhat. Ez ugyan távoli jövő, de a veszély valós.

Tippek egy apokalipszis túléléséhez.
Illusztráció: DialyMail