Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz ország vezető tisztviselői jelezték, hogy a szolgáltató „súlyos következményekre” számíthat az elmaradt segélyhívások miatt. A leállás következtében több száz segélyhívás nem jutott el a segélyszolgálatokhoz. Csak múlt csütörtökön több mint 600 sikertelen hívást regisztráltak, főként Dél- és Nyugat-Ausztráliából.

A miniszterelnök is felelőst keres az elmaradt segélyhívások miatt
Az Optus vezérigazgatója, Stephen Rue bocsánatot kért az áldozatok családjaitól és a nyilvánosságtól, „teljes mértékben elfogadhatatlannak” nevezve a történteket. A vállalat megerősítette, hogy legalább három ember – köztük egy csecsemő – meghalt az incidens következtében. A rendőrség szerint a kisbaba halála nem hozható egyértelműen összefüggésbe a hálózat hibájával. Nyugat-Ausztrália hatóságai egy negyedik áldozatról is beszámoltak - írja a BBC.
A szolgáltató késlekedése is botrányt kavart. A cégnél csak 13 óra elteltével észlelték a problémát, a közvéleményt pedig csak 40 órával később tájékoztatták, ráadásul a szabályokkal ellentétben a hatóságokat is csak akkor értesítették, amikor már helyreállították a szolgáltatást.
A vállalat vezetője egy sajtótájékoztatón közölte, hogy a hibát egy hálózati frissítés során fellépett technikai probléma okozta.
Őszinte részvétemet fejezem ki a négy ember elvesztése miatt, akik nem tudtak segítséget hívni, amikor a legnagyobb szükségük lett volna rá. Biztosítom a közvéleményt, hogy mindent megteszünk azért, hogy ez a jövőben ne fordulhasson elő – mondta Stephen Rue.
Az ausztrál kommunikációs hatóság (ACMA) mély aggodalmát fejezte ki az ügy miatt.
Az ausztráloknak mindig biztosítani kell a lehetőséget, hogy vészhelyzetben elérjék a segélyszolgálatokat. Ez a legalapvetőbb kötelessége minden távközlési szolgáltatónak
– közölték.
Nem ez az első ilyen eset Ausztráliában. Az Origo is megírta, hogy az Optus 2023-ban már hasonló problémát okozott, amikor több mint 2000 ember nem tudta elérni a segélyhívót. A vállalat akkor több mint 12 millió ausztrál dolláros bírságot kapott.
Anika Wells kommunikációs miniszter hétfőn kijelentette, hogy a szolgáltatóknak „nincs mentségük” a 000-s segélyhívó kiesésére. Anthony Albanese miniszterelnök egyenesen azt mondta, hogy a vezérigazgatónak fontolóra kellene vennie a lemondását.