Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA baleset hajnalban történt, amikor a 47 éves színész egy Netflix-sorozat forgatásáról tartott hazafelé. A rendőrség közleménye szerint az ütközés az útkereszteződésben következett be, és mindkét jármű jelentős károkat szenvedett. Josh Hartnett és sofőrje könnyebb sérülésekkel kerültek kórházba, a rendőr pedig elővigyázatosságból szintén orvosi ellátást kapott – írja a PageSix.

Fotó: LUCA CARLINO / NurPhoto
Josh Hartnett szerencsére már visszatért a munkába
A színész szóvivője megerősítette, hogy Hartnett időközben elhagyta a kórházat, és ismét a forgatáson dolgozik.
A Netflix-limitált sorozat Newfoundlandban játszódik, ahol egy rejtélyes tengeri lény terrorizálja a helyieket – Hartnett egy halászt alakít, aki szembeszáll a fenyegetéssel.
Josh Hartnett, aki feleségével és négy gyermekével az Egyesült Királyságban él, az utóbbi években visszafogott magánéletéről volt ismert. Bár egy időre elhagyta Hollywoodot, az Oppenheimer sztárja az utóbbi időben újra reflektorfénybe került – legutóbb New Yorkban forgatott Dakota Johnson oldalán.