Öt másodperc miatt tört ki a botrány egy repülőtéren – videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Döbbenetes eset történt a manchesteri repülőtéren. Egy utas nem szállhatott fel a Ryanair járatára, mert állítólag öt másodperccel késett. A férfi felháborodottan tiltakozott, videója pedig lavinaként terjedt a közösségi médiában. Az ügy hatalmas vitát indított a repülőtéri szabályok és a légitársaságok hajthatatlansága körül.
Vágólapra másolva!

A késés a repülőről most egyetlen pillanaton múlt: egy utas szerint mindössze öt másodperc miatt nem engedték felszállni a Ryanair légitársaság járatára. Az eset felháborító reakciókat váltott ki, és sokak szerint a panasz a légitársaság ellen teljesen jogos. Mások viszont a szigorú repülőtéri szabályokra hivatkozva védték a döntést.

Komoly feháborodást váltott ki egy öt másodperces késés a repülőről, A Ryanair Boeing 737-8AS lands at Barcelona-El Prat Airport in Barcelona, Spain, on July 1, 2025. (Photo by Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto) (Photo by Urbanandsport / NurPhoto via AFP)
Komoly feháborodást váltott ki egy öt másodperces késés a repülőről (illusztráció)
Fotó: URBANANDSPORT / NurPhoto

Késés a repülőről: az utas szerint csak öt másodperc

A történet főszereplője, aki @SamObadTV néven ismert a közösségi médiában Manchesterből indult volna, krakkói átszállással Albániába. Az első járatra még feljutott, de a másodiknál már nem engedték át a kapun. Hiába látta, hogy az utolsó utas még átsétált előtte, a Ryanair alkalmazottja hajthatatlan maradt.

November 12-től minden változik: így szállhat fel a Ryanair járataira

A felvételen jól hallható a feszült párbeszéd. „A busz még itt állt!” – érvelt dühösen az utas, mire a repülőtéri dolgozó ridegen válaszolta: „Ön késett, nincs a rendszerben.” Amikor a férfi többször hangsúlyozta, hogy „csak öt másodpercet” késett, a munkatárs ennyivel zárta le: „Öt másodperc is elég.”

Az utast végül a pénztárhoz irányították, hogy új jegyet vásároljon, de attól tartott, aznap már nem talál másik járatot. Panaszát később egy másik Ryanair alkalmazottnál is megpróbálta érvényesíteni, de a történet addigra már a közösségi médiát járta be.

Az Instagramra feltöltött videó több száz kommentet gyűjtött. Voltak, akik együttéreztek az utassal, és felháborítónak nevezték a Ryanair döntését, mások viszont a szabályok szigorát hangsúlyozták. „Ha a kapu bezár, akkor bezár” – írta az egyik hozzászóló, míg egy másik így fogalmazott: 

Ön maga mondta ki, hogy késett.

Az esetről beszámolt a Daily Mail is.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!