Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huBaleset történt kedden a Changchun Air Show előkészületei során, amelyet a héten rendeznek meg Északkelet-Kínában, és ahol a kínai repülő autó-technológia vívmányait kívánták bemutatni.

Fotó: Chen Sihan / Xinhua via AFP / XINHUA
A kínai közösségi médiában, a Weibón megosztott videókon látható, amint az egyik jármű füstöl és lángol a földön, miközben tűzoltóautók sietnek a helyszínre.
Az Xpeng AeroHT későbbi közleménye szerint az egyik jármű „törzsszerkezete megsérült, és kigyulladt a leszállás során” - írja a BBC. A vállalat közleményben közölte, mindenki biztonságban van, de a CNN – névtelen forrásra hivatkozva – egy sérültről számolt be.
Kína itt is vezető szerepre tör
A baleset során az egyik eVTOL (függőlegesen fel- és leszálló) jármű szerkezete megsérült és lángra kapott. A repülő autó ára körülbelül 300 ezer dollár (99 millió forint).
Kína célja, hogy vezető szerepet töltsön be a „low-altitude economy”, vagyis az alacsony légtérben zajló gazdaságos közlekedés fejlesztésében.
Az eset azonban rávilágít a repülő autók előtt álló biztonsági és szabályozási kihívásokra.
Mindezek ellenére a repülő autók piaca látványosan növekszik világszerte. Egyre több ország és cég száll be a versenybe, köztük az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Németország is. Tavaly egy kínai vállalat felvásárolt egy úttörő európai repülő autó gyártót is, jelezve Kína globális ambícióit ezen a területen.