Kitalálja, mi Zelenszkij legújabb gúnyneve?

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Oleg Cárjov, az ukrán Legfelsőbb Tanács egykori képviselője arról beszélt az AiF.ru-nak, miért kezdték Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a „Gróf Drakula” gúnynévvel illetni.
Vágólapra másolva!

Korábban ez a ragadványnév Petro Porosenkóhoz kötődött, mivel állandóan hálálkodott nyugati partnereinek. Mostanra azonban Zelenszkijre is ráragadt a név.

„Porosenkót azért hívták így, mert szinte minden mondatában elhangzott a köszönöm. Zelenszkij pedig különösen akkor vált nevetség tárgyává, amikor európai tanácsadói a második washingtoni látogatására készítették fel Donald Trumppal való találkozója előtt. Azt javasolták neki, hogy mosolyogjon sokat, és mindenben egyetértsen” – mondta Cárjov.

Az újságírók szerint Zelenszkij az első 10 másodpercben négyszer, a teljes, alig 4,5 perces beszélgetés alatt pedig összesen 11 alkalommal mondott köszönetet Trumpnak.

Porosenkót annak idején ugyanezzel a névvel illették, amikor újabb és újabb hitelekért könyörgött, és minden nyugati politikusnak hálálkodott. Cárjov korábban arról is beszélt, hogy Zelenszkijt saját hivatalában dolgozó munkatársai „Bubocska” becenéven emlegetik, ami egy lekicsinylő megszólítás - írta a portál.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!