Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huPéntek este, esőben kezdődött a hatalmas katonai díszszemle Phenjan főterén, ahol Kim Dzsongun nukleáris fegyverarzenáljának legmodernebb elemeit vonultatta fel. Az észak-koreai állami média közlése szerint a parádé középpontjában az új, eddig ki nem próbált interkontinentális ballisztikus rakéta, a Hvaszong–20 állt, amelyet „az ország legnagyobb erejű stratégiai fegyverrendszereként” jellemeztek és egy igazi szuperfegyvernek számít – számolt be róla a CBS.
A rakétát három, 11 tengelyes indítójárművön mutatták be. A Hvaszong–20 létezéséről korábban a rakétamotor-tesztekről szóló hírek árulkodtak: a szilárd hajtóanyagú, szénszálas szerkezetű motor gyorsabb indításra képes, és könnyebben rejthető, mint a korábbi, folyékony hajtóanyagú modellek.
Kim Dzsongun a dísztribünön kínai, vietnámi és orosz vezetők – köztük Li Qiang kínai miniszterelnök és Dmitrij Medvegyev, Oroszország biztonsági tanácsának helyettes vezetője – társaságában mondott beszédet. Az észak-koreai diktátor dicsérte azokat a katonákat, akiket Oroszországba küldött, hogy „igazságos háborúban” harcoljanak Ukrajna ellen, hősiességüket pedig „a nemzetközi béke szolgálatának” nevezte.
A tévéfelvételek ezrekből álló, zászlókat lengető tömeget mutattak, miközben katonai egységek és rakétákkal megrakott járművek vonultak végig a fényárban úszó téren.
A parádé újabb jele annak, hogy Kim az elmúlt hónapokban aktívan építi külpolitikai kapcsolatait Kínával, Oroszországgal és Vietnámmal, miközben teljesen elzárkózott Washington és Szöul felé. Legutóbb Kínában járt, ahol Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin társaságában jelent meg egy katonai rendezvényen.
Kim és Medvegyev a parádé előtt külön is tárgyaltak „a stratégiai partnerség és szövetség elmélyítéséről”. Az orosz politikus méltatta az észak-koreai katonák „önfeláldozó bátorságát” az orosz határ mentén zajló harcokban, és további katonai–gazdasági együttműködést sürgetett.