MacGregor szerint a helyzet a végsőkig feszült: „Ha Ukrajna amerikai gyártmányú Tomahawk rakétákat vet be, az Egyesült Államok pár órán belül háborúban lesz Oroszországgal” – írta a veterán tiszt.

Fotó: Andrew Harnik / Getty Images/AFP
A kijelentés akkor érkezett, amikor Moszkva már előre figyelmeztetett: az ilyen fegyverek átadása megsemmisít minden diplomáciai reményt Washington és Moszkva között.
Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin, korábban kijelentette, hogy az Ukrajnának szánt hosszú hatótávolságú Tomahawk rakéták átadása „katasztrofális hiba” lenne. Szerinte ez a lépés végleg megszakítaná a párbeszédet a két nukleáris nagyhatalom között – írja a Lenta cikke.
Közben a The Telegraph arról számolt be, hogy Volodimir Zelenszkij személyesen kérte Donald Trump amerikai elnöktől, hogy adja át Ukrajnának a rakétákat – állítólag Trump „rendkívül pozitívan” fogadta a kérést.
Egy szikra is elég lehet
A katonai szakértők attól tartanak, hogy ha a Tomahawk rakéták valóban ukrán kézbe kerülnek, az előre megjósolhatatlan láncreakciót indíthat el: Oroszország megtorló csapásokkal válaszolhat, és ezzel elindulhat a harmadik világháború forgatókönyve.
A konfliktus most minden eddiginél közelebb sodorhatja egymáshoz a két szuperhatalmat – és a világot egy új korszak szélére.