Pánik a fedélzeten: rejtélyes füst miatt evakuálták a repülőgépet

Vágólapra másolva!
Ismeretlen eredetű füst miatt kellett evakuálni egy járatot a krakkói repülőtéren. A Ryanair gépe a kifutón várakozik, amíg kivizsgálják az esetet.
Vágólapra másolva!

A Ryanair egyik járatát evakuáltak a krakkói II. János Pál nemzetközi repülőtéren, miután a fedélzeten ismeretlen eredetű füstöt észleltek. Az esetről a UK News in Pictures számolt be, a kivizsgálás folyamatban van.

Ryanair
Evakuálni kellett a Ryanair járatát (illusztráció) - Fotó: JAKUB PORZYCKI / NurPhoto

Késik a Ryanair járata

A repülőtér szóvivője elmondta: „Az utasokat biztonságban visszakísérték a terminálba, miközben a szakemberek ellenőrzik a repülőgépet.” A gép továbbra is a kifutón áll, és nem akadályozza a repülőtér forgalmát. Ugyanakkor a Bristolba tartó járat komoly késéssel indul, és a légitársaság fontolóra veszi, hogy egy másik gépre cseréli-e a járatot.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!