Orvosok állították össze: ez az étrend tényleg beindítja az emésztést

Vágólapra másolva!
Először készült tudományosan alátámasztott ajánlás arra, mely ételek enyhítik a székrekedést. A székrekedés kezelésére korábban csak általános tanácsokat adtak, most azonban a londoni King’s College kutatói konkrét élelmiszereket neveztek meg, amelyek bizonyítottan segíthetnek a bélműködés helyreállításában. Az eredmények több millió érintett életét tehetik könnyebbé.
Vágólapra másolva!

A székrekedés világszerte a leggyakoribb emésztési panaszok közé tartozik, mégis sokáig hiányzott az egyértelmű tudományos iránymutatás arról, mely ételek segíthetnek valóban. Most azonban a londoni King’s College szakértői elkészítették az első hivatalos, klinikai bizonyítékokra épülő listát, amelyet a Brit Dietetikus Szövetség is jóváhagyott.

Székrekedés? Ne aggódj, ezek a praktikák már holnapra megszüntetik, székrekedéspraktikák
A kivi bizonyítottan javítja a székrekedés tüneteit
Fotó: Shutterstock

Székrekedés esetén ezek az ételek segíthetnek bizonyítottan

A kutatók 75 klinikai vizsgálat eredményeit elemezték, és több, eddig tényként kezelt tanácsot is megcáfoltak. Az új ajánlások szerint a kivi, a rozskenyér, a magas ásványianyag-tartalmú víz, a psyllium rost, bizonyos probiotikumok, valamint a magnézium-oxid kiegészítők hozhatnak valódi javulást - számol be a Daily Mail.

A kutatások szerint napi két-három kivi fogyasztása négy héten át mérhetően növeli a székletürítések gyakoriságát, és segít a rendszeres bélmozgás fenntartásában. Egyes vizsgálatokban a kivi hatékonyabbnak bizonyult, mint a hagyományosan ajánlott psyllium rost.

A rozskenyér enyhe javulást mutatott a bélműködésben, ám fokozhatja a puffadást és a kellemetlen teltségérzetet, így nem mindenkinek ideális. A magas ásványianyag-tartalmú víz – főként a magnéziumban és szulfátban gazdag típusok, mint a Hépar vagy Donat Mg – szintén javították a tüneteket, ha napi 0,5–1,5 liter mennyiségben, néhány héten át fogyasztották őket.

A vizsgálatok szerint a magnézium-oxid hetente akár négy plusz székletürítést is eredményezhetett a placebóhoz képest. Emellett lágyította a székletet, csökkentette az erőlködést és jelentősen javította az életminőséget.

A kutatók szerint az általános „egyél több rostot” tanács nem elegendő, mert nem minden rostfajta hat egyformán. A szinbiotikumok (pro- és prebiotikumok kombinációja) és a szenna-alapú növényi hashajtók sem mutattak egyértelmű eredményt.

Dr. Eirini Dimidi, a kutatás vezetője hangsúlyozta, hogy a székrekedés kezelésében fontos az egyéni étrend és egészségi állapot figyelembevétele. Például a magas ásványianyag-tartalmú víz túl sok nátriumot vagy magnéziumot tartalmazhat, ami nem ajánlott vesebetegségek vagy szívproblémák esetén.

Így árulja el a beszéded az Alzheimer-kór első tüneteit. Részletek az Origo oldalán.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!